Infostart.hu
eur:
354.93
usd:
310.97
bux:
139120
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Sáros a főváros: az útfelújításoknál valótlan adatokkal dolgoztak

Befejeződött az összes vizsgálat a 2006-os budapesti útfelújításokkal kapcsolatban: több esetben kiderült, hogy a főváros nem mindig a támogatási szerződés szerint használta fel az állami forintokat. A Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrzőbizottságának fideszes elnöke szerint majdnem 600 millió forintot vissza kell fizetnie a fővárosnak. A politikus kezdeményezi a politikai és büntetőjogi felelősség vizsgálatát.

Elkészült mindhárom, a fővárosi útfelújításokkal kapcsolatos vizsgálat: az igazságügyi szakértő jelentés, amelyből kiderül, pontosan mely útszakaszokat újította fel a Fővárosi Önkormányzat, a belső ellenőri vizsgálat, amely a pályáztatási rendszert és az elszámolást vizsgálata, valamint a Műegyetem kutatása - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottságának fideszes elnöke.

György István közölte: a részletes elemzés még folyik, az azonban már látszik, hogy megalapozott volt a gyanú, amely szerint az útfelújítások során "becsült", a jog nyelvén szólva valótlan adatokkal dolgoztak.

A politikus hozzátette: a főváros az állami támogatásra benyújtott pályázatokban hosszabb útszakaszokat jelölt meg, mint amekkorákat végül felújítottak, emellett olyan műszaki paraméterek alapján számoltak el támogatásokat, amire a pályázati kiírás és a támogatási szerződés nem adott lehetőséget.

Vissza kell fizetni?

A Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottságának fideszes elnöke szerint nem hozhat más döntést a monitoring bizottság: a Fővárosi Önkormányzatnak vissza kell fizetnie azokat az összegeket, amelyeket nem a pályázati kiírásnak megfelelően használtak fel.

A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács ellenőrző szervezete, a Pro Régió Ügynökség vizsgálata korábban 580 millió forintos visszafizetési kötelezettséget állapított meg, később pedig a Fővárosi Önkormányzat belső ellenőri vizsgálata is hasonló nagyságrendű összeget mutatott ki - közöte György István.

November végén távozott posztjáról Csordás Mihály, a Főpolgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztályának vezetője, aki többek között a 2006-os útfelújításokért is felelt.

A fideszes politikus úgy véli: Csordás Mihály lemondása és a visszafizetési kötelezettség feltárása között biztosan van összefüggés.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

⁠Egy Nyugat- és Közép-Európa fölé húzódó tartós jelenség, úgynevezett hőkupola idézi elő a ma Magyarországon is tapasztalható extrém hőséget – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gaál Áron, a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Arról is beszélt, hogy szinte már összeérnek a hőhullámok, illetve hogy az abszolút melegrekord is megdőlhet az országban.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
40 éves mélyponton a japán jen, hiába próbál kapaszkodni a forint

40 éves mélyponton a japán jen, hiába próbál kapaszkodni a forint

Hétfőn stabilan tartotta magát az amerikai dollár, amely csaknem egy éve a legnagyobb havi erősödése előtt áll. A deviza iránti keresletet az Öböl-térségben tapasztalható feszültségek és a magas amerikai állampapírhozamok egyaránt fűtötték. Eközben a japán jen áttörte 2024-es csúcsát és 4 évtizedes csúcsra emelkedett. A forint egyhetes csúcson kezdte a hetet a dollárral és az euróval szemben is, nap közben azonban fokozatosan gyengült a magyar deviza. A közel-keleti hírek mellett a mai nap legfontosabb eseményei az Európai Központi Bank (EKB) Sintrában megrendezett fórumán elhangzó jegybankári megszólalások lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×