Infostart.hu
eur:
354.24
usd:
310.74
bux:
138870.02
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Az eddig becsültnél is többe kerül majd a 4-es metró második szakasza

Még a szükséges engedélyek sincsenek meg, máris negyedével drágábbra becsülik a 4-es metró második, a Baross tér és a Bosnyák tér közé eső szakaszát, mint januárban. A többi között ezt tartalmazza a metróberuházásról készül legfrissebb jelentés. A tervek szerint a Thököly utat kétszer is felújítják 2012-ig.

A 4-es metró második szakaszának költségét eddig háromszor becsülték meg: először 2005-ben 86 milliárd forintra, majd 2007 januárjában 131 milliárd forintra, és most legutóbb, a költségek felülvizsgálatakor 163 milliárd forintra. A két szakasz teljes költsége immár 511 milliárd forint.

Érdekesség, hogy januárban még 35 milliárd forint költségű kapcsolódó felszíni beruházást is beleszámoltak az összegbe, ám a legújabb felülvizsgált adatok már nem tartalmaznak egyáltalán kapcsolódó ilyen munkát, mégis nagyobb a költség. A 24 százalékos költségnövekedés a tájékoztató szerint a változó hatósági előírásokkal és az elhúzódó engedélyezési eljárással magyarázható.

A jelentés ugyan szót ejt a Thököly út felújításáról, ám az útfelújítás már nem a metróberuházás büdzséjét terheli. A dokumentum szerint a Thököly utat két alkalommal is felújítják, immár tisztán fővárosi forrásból.

Először ideiglenesen 2008 és 2009 között, majd véglegesen 2011-ben. Az ideiglenes felújítás az aszfalt kopórétegének cseréjét jelenti, a végleges rekonstrukció során a teljes pályaszerkezetet cserélik majd.

A jelentés szerint a 4-es metró építésére idén 31 milliárd forintot fizettek ki. A többletmunkákkal és költségtúllépésekkel kapcsolatban 426 millió forintos követelést fogadott el a BKV.

A tájékoztató kitér arra is, hogy a 4-es metró 2008 harmadik negyedévére várt uniós támogatása előtt több jogszabályt kell módosítani, például az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendeletet.

A jelentés az alagútépítéssel kapcsolatban megemlíti, hogy a déli fúrópajzs november 30-ig 1.260 métert haladt, míg az északi pajzs 825 métert. Mindét pajzs haladásában volt néhány hetes kényszerű szünet különböző technikai okok miatt.

Az állomások közül a Fővám téri megállóval kapcsolatban jelentkezett a legtöbb probléma. A több hónapos késést a kivitelező egy alternatív technológia alkalmazásával, egy mesterséges félsziget kiépítésével próbálja behozni. A főváros még nem döntött, hogy elfogadja-e a kivitelező javaslatát.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter az Országgyűlésben
cikkünk frissül

Magyar Péter az Országgyűlésben

Cikkünk frissül! Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólal napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, terveket osztott meg a háború jövőjéről – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, terveket osztott meg a háború jövőjéről – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Vlagyimir Putyin orosz elnök kénytelen volt megszólalni az Oroszországban tapasztalható problémákról – közölte a TASzSz. Az utóbbi hetekben megszaporodtak azok a beszámolók, amelyek súlyos üzemanyaghiányt jelentettek Oroszország több területén, különösen a fővárosban, Moszkvában alakultak ki hosszú sorok a benzinkutak előtt. Az orosz elnök a kormánypárt, az Egységes Oroszország kongresszusán megemlítette a problémát, és elismerte, hogy az ország „kritikus időszakot él át”. Vlagyimir Putyin orosz elnök egy interjúban kijelentette, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel való találkozóra vonatkozó felhívások mellett új javaslatokat is kapott az ukrajnai háború lezárására - tudósított az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×