Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Gyurcsány: "személyesen is felelős vagyok"

Nem eszik olyan forrón a kását! - így reagált a miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában arra az ellenzéki felvetésre, hogy a Fidesz vezette szövetség kormányra kerülése esetén visszaállítja a jelenlegi egészségbiztosítást. Gyurcsány Ferenc szerint tizenhét évnyi "ripacskodásnak" vetett véget a jelenlegi kormánypolitika.

Nem változott a kormányprogram, annak ellenére sem, hogy az őszi politikai évadot nyitó parlamenti beszédében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 48 pontban foglalta össze személyes vállalásait. Az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott a kormányfő, hogy a koalíciós pártok által elfogadott program továbbra is három fogalomban sűríthető össze: egyensúlyteremtés, reformok indítása és fejlesztések megkezdése. A 48 pont egy munkaterv, amiből kiderül, hogy én mit tartok fontosnak - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

Lesz több-biztosítós rendszer

Lassabban vagy gyorsabban hajtsuk-e végre az egészségügyi reformot - ebben van vita a két koalíciós párt között - mondta a miniszterelnök, hozzátéve: a szocialisták lassú, a szabad demokraták gyors átmenetet szeretnének. Arra a kérdésre, hogy lesz-e január elsejétől több-biztosítós rendszer, igennel válaszolt Gyurcsány Ferenc.

Nem kívánt azonban a kormányfő vitába bocsátkozni a korábbi egészségügyi miniszterrel, Molnár Lajossal, aki úgy véli, éppen a fordítottja zajlik annak, ami ideális lenne. A volt tárcavezető szerint ugyanis először a biztosítási rendszer részleteiről kellett volna megegyezni, és aztán átalakítani az intézményrendszert. Gyurcsány Ferenc szerint semmi sem történt volna, ha ezt a menetrendet követik, mert - ahogy még mai is - a biztosítási rendszer részleteiről folyna a vita.

Nem eszik olyan forrón a kását! - így reagált a miniszterelnök arra az ellenzéki felvetésre, hogy a Fidesz vezette szövetség kormányra kerülése esetén visszaállítja a jelenlegi társadalombiztosítást. Az Arénában úgy fogalmazott a kormányfő, hogy ha a biztosítókkal társaságokat hoznak létre, akkor a szerződéseket csak mindkét fél hozzájárulásával lehet módosítani. A jogállam védi a szerződő feleket - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.Bizalomhiány - személyes felelősség

Nemcsak buta, hanem vak is lenne a miniszterelnök, ha arra a kérdésre, hogy érez-e személyes felelősséget a bizalomhiány miatt, nemmel válaszolna - mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök viseli a fő felelősséget a kormány politikájáért: "nekem nem sikerült elmagyaráznom az embereknek annak szükségességét, ami a két kormányzati időszak között történt, nekem nem sikerült sokak ügyévé tenni az átalakulási folyamatot." Sokan csalódással figyelik, ami zajlik, és ebben benne van az én felelősségem is - tette hozzá.

"Ripacskodtunk tizenhét évig" - mondta Gyurcsány Ferenc annak kapcsán, hogy hazudtak-e, becsapták-e a választóikat, amikor szintén egy tőle származó idézettel "nem bontották ki az igazság minden részletét" a 2006-os választási kampányban. "Én a fejlesztésekkel kampányoltam, miközben megmondtam, hogy nincs tovább szociális kárpótlás, a gazdaság nincs jó állapotban" - fogalmazott a kormányfő. Gyurcsány Ferenc tagadta, hogy hazudtak volna a választóknak, "sokkal messzebb mentem el az igazságban, mint az ellenfeleim" - jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: "tényszerűbben, őszintébben beszéltem az ország problémáiról". "Brutális őszinteség jellemzi, amit csinálunk" - tette hozzá Gyurcsány Ferenc, aki Bokros Lajosra, az 1995-ös megszorító intézkedéseket bevezető pénzügyminiszterre hivatkozott, mondván, utoljára neki volt bátorsága a szükséges lépéseket megtenni.

A Fidesznek volt egy jó programja, a polgári Magyarországért program, amely három évet élt, aztán sutba vágták - jellemezte pártja fő riválisát a miniszterelnök. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bár a legnagyobb ellenzéki párt a legnépszerűbb ebben a pillanatban, a választók éppen annyira kormányzóképesnek tartják az MSZP-t és az SZDSZ-t is, mint az ellenzéket. Ma már nem elég mindenre nemet mondani - utalt az ellenzékre a miniszterelnök -, az pünkösdi királysághoz vezet."Tudtam, hogy a népszerűségi lista végére kerülök"

A kormány jelenlegi népszerűtlenségéről Gyurcsány Ferenc azt mondta: a választás másnapján megmondta, hogy pártja 20 százalékon fog állni, ő maga pedig valahol a népszerűségi lista utolsó harmadában lesz. Emlékeztetett arra, hogy a vizit- és tandíj bevezetését százezres tüntetések követték Németországban is.

Arra a felvetésre, hogy a GKI bizalmi indexe azt mutatja: a gazdaság szereplői számára ma sem hiteles a kormány, a miniszterelnök beszámolt azokról a tervekről, amelyek kis- és közepes méretű vállalkozások felemelését szolgálják, megemlítette a képzési, a beszállítói programokat. Nem vitatta ugyanakkor, hogy a bizalom nehezen áll helyre, ráadásul a kormányzás első éve az emberek hétköznapjait is megváltoztatta. Gyurcsány Ferenc bízik benne, hogy a következő három év eredményeit látva nő a kormány elfogadottsága.

"Nem osztom Sólyom László álláspontját"

Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint azzal nem lehetne helyreállítani a rendőrség iránti bizalmat, ha önálló rendészeti minisztériumot hoznának létre. Ezen a területen nincs szükség komolyabb szabályozási munkára - fogalmazott. Elismerte ugyanakkor, hogy ami az elmúlt egy évben a rendőrségen, a rendőrséggel történt, sokat ártott a testületnek, s ebben nemcsak a rendőrség felelős. Kijelentette ugyanakkor, hogy a jogsértések elkövetőit meg kell büntetni.

Arra az államfői megjegyzésre, hogy a rendőrség nem együttműködő az őszi zavargások során jogtalanul viselkedő rendőrök felderítésében, Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem osztja Sólyom László álláspontját. Úgy vélekedett, hogy a köztársasági elnök sajtóhíresztelések alapján fogalmazta meg ezt a véleményét, anélkül, hogy részletes tájékoztatást kért volna.

A kormányfő szerint az őszi zavargások megrázták az országot, és ez alól a rendőrök sem voltak kivételek, őket is váratlanul érték az erőszakos események.

4

Komolytalan népszavazás

Az állampolgárok fizetési kötelezettségeiről népszavazást tartani komolytalan dolog - mondta a miniszterelnök. Ha megkérdeznék a polgárokat: szeretnék-e, ha az áfa 10 százalékra csökkenne, a BKV-jegyek ára pedig a felére, akkor meglenne a többség - tette hozzá.

Nem zárkózott el ugyanakkor a referendum eredményeként előálló problémák rendezése elől. Azt mondta Gyurcsány Ferenc, ha a népszavazással elutasítja a választók többsége a tandíjat, megtalálják a módját annak, hogy rendezzék a kérdést. Igaz, tette hozzá, ha 20-30 milliárd forintot ily módon kivon a kormány a felsőoktatásból, akkor azt máshonnan kell pótolni vagy más csoportokkal kell megfizettetni azt, hogy a diákok tanulhatnak.

A nyugdíjakról szólva kifejtette, a nyugdíjszámítás módja változik meg jövőre, a jelenlegi nyugdíjakhoz nem nyúl a kormány. A miniszterelnök óvatosságra intette kormányát a nyugdíjreform ügyében, azt mondta, ezt hosszabban kell átbeszélni, lesz módja az országnak arra, hogy a nyugdíj-kerekasztal őszi javaslatait megvitassa. Gyurcsány Ferenc közölte: hasonló megbeszélések folynak az oktatás, a magyar iskola-ügy megújításáról is.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×