Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
327.2
bux:
143857.56
2026. október 14. szerda Helén

Fidesz: "Óvodásnak nézi a kormány az embereket"

A kormány óvodásnak nézi az embereket - véli a Fidesz helyettes szóvivője, aki arra szólította fel a kabinetet, hogy ne költsön 163 millió forintot a reformintézkedéseket népszerűsítő rajzfilmre.

Cser-Palkovics András az InfoRádiónak azt mondta: ezermilliárdos megszorítások mellett pályázat nélkül készíttetik el a rajzfilmet.

A kormány azokat az intézkedéseit akarja sok százmillió forintért megmagyarázni az embereknek, amelyekről társadalmi felhatalmazás nélkül döntött - mondta az InfoRádiónak a Fidesz helyettes szóvivője.

Cser-Palkovics András közölte: azzal, hogy ezeket egyrészt egy rajzfilmben próbálja meg bemutatni, amelyet 163 millió forintnyi közpénzből készítenek el, már szinte óvodásnak nézi az embereket.

A politikus hozzátette: nemcsak az a probléma, hogy a kormány olyan intézkedéseket magyaráz el, amelyeknek meghozatalára nem kapott felhatalmazást, hanem az is, hogy egy olyan költségvetési helyzetben költ erre rengeteg pénzt, amelyben azt állítja, olcsóbb államra, megszorításokra van szükség.

Modern Képmesék

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül 73 millió forint, a Miniszterelnöki Hivatal költségvetéséből pedig 90 millió forint támogatást nyújt az állam a Magyar Televízió közérdekű animációs sorozatának gyártási költségeihez - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.

Ismertetése szerint a televízió kereste meg az ügynökséget és a Miniszterelnöki Hivatalt a tervek szerint 80 kisfilmből álló sorozat ötletével, amelynek célja a tájékoztatás, a társadalmi párbeszéd az uniós pénzek pályázati úton történő felhasználásáról, vagy például az önkormányzatiságról, a korrupcióról, az oktatásról, a nyugdíjról, az egészségügyről.

Az EU előírja a tájékoztatást, így ez az ügynökségnek kötelezettsége is, csakúgy mint a MeH-nek - mondta.

Budai Bernadett hangsúlyozta: a MeH nem szól bele a tematikába, szerepe pusztán annyi, hogy adatokat, érdekes információkat szolgáltat a televíziónak, hogy színesebbé tegyék ezeket a sorozatokat.

Előreláthatólag már az év végén adásba kerül a sorozat első része, amely Modern Képmesék címen fut majd.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár. Tótth András szerdán megszólalt döntésével kapcsolatban és cáfolta, hogy ennek köze lett volna a CATL debreceni konferenciájával kapcsolatos vitához. Kedd este lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is, utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője is, nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is a lemondást fontolgatja, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. A kormány délután bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt eljárást indít egy közel 3 milliárd forint értékű tanácsadói szerződés ügyében, amelyet verseny nélkül, 3 nap alatt kötöttek meg, a nyertes kiléte pedig valószínűleg már az eljárás megindítása előtt eldőlt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×