Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.96
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Listát követel a Fidesz a kormánytól

A Fidesz felszólítja Lamperth Mónika szociális és munkaügyi minisztert, hogy hozza nyilvánosságra a szennyezett guargumit tartalmazó élelmiszerek listáját.

Koszorús László, a párt országgyűlési képviselője az InfoRádióban azt mondta: a guargumi-botránynak még mindig nincsen vége, hiszen ezen a héten is több tonnányi élelmiszert kellett visszavonnia a hatóságnak.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett: az élelmiszer-nyomonkövetési rendszer tavaly január óta működik Magyarországon. Ennek segítségével nemcsak azt lehet megállapítani, mely élelmiszergyártók vásároltak a szennyezett guargumiból, hanem azt is ki lehet szűrni, milyen élelmiszerekbe keverték azt bele.

Süth Miklós országos főállatorvos reagálásban közölte: az érintett cégek listája, a termékek pontos azonosítója az oevi.hu honlapon olvasható. Hozzátette: a hivatalos honlapon négyóránként frissítik az információkat.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közleményében hangsúlyozza: a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal július 1-től az agrártárca irányítása alá került.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×