Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
317.26
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Takács Albert: bővülhet a pert indítók köre - a nap legfontosabb hírei

Koalíciós egyeztetést tartanak a Polgári törvénykönyv tervezett módosításáról - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter.

Takács Albert az InfoRádió Aréna című műsorában közölte: a tervek szerint a változtatás lehetővé tenné, hogy pert indítson annak a csoportnak bármely tagja, amelyet kirekesztő, gyalázkodó vagy fenyegető szóbeli támadás ér, emellett civil szervezetek, érdekképviseletek is kezdeményezhetnének eljárást.

A miniszter - az Origo internetes lap cikkére reagálva - arról is beszélt, hogy csak akkor tartaná hibának a tavaly október 23-ai rendőri fellépés miatt elmarasztalt három rendőr előléptetését, ha az érintettek súlyos mulasztást, kötelezettségszegést vagy bűncselekményt követtek volna el.

Hozzátette: tájékozódni fog az ügyben. Az Origo azt írta: a Papp-jelentésben szakmai hibák miatt elmarasztalt hat rendőr közül három azóta nyugdíjba ment, hármat pedig előléptettek.

Balog Zoltán, az országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke korábban úgy fogalmazott: a legrosszabbra kell felkészülni, ha megrovás helyett megjutalmazzák azokat, akik békés emberek bántalmazásáért felelősek.

Kedvezményes kamatozású hitel a gazdáknak

A szélsőséges időjárás miatt szükségessé vált intézkedésekről tájékoztatta a kormányt az agrártárca vezetője.

Gráf József elmondta: elküldték Brüsszelbe az állattenyésztők megsegítésére tervezett intézkedések listáját. Példaként említette, hogy az állattartók kedvezményes kamatozású hitelt kapnának, és mérsékelnék az állatorvosi költségeket is.

A miniszter arról is beszámolt, hogy várhatóan nem kell kormányzati eszközökkel beavatkozni az élelmiszerárak alakulásába.

Szakértői véleményekre hivatkozva azt mondta: a drágulás várhatóan 10-15 százalékos lesz az idén, így nem éri el a 20 százalékos lélektani határt, amely felett már rendkívüli intézkedéseket - például áfa-csökkentést - kellene bevezetni.

A fideszes Font Sándor megdöbbentőnek nevezte, hogy a miniszter - korábbi ígéretével ellentétben - nem javasolta a kormánynak az áfacsökkentést.

A politikus hangsúlyozta: az Európai Unió nagy részén az élelmiszerek többsége a legalacsonyabb adókulcsba tartozik.Nem tervezi a luxusadó változtatását 2008-ban a Pénzügyminisztérium. Ezt a tárca szóvivője közölte az Index cikkére reagálva.

Az internetes lap a jövő évi adócsomag tervezetére hivatkozva azt írta: 100 millió forint marad ugyan a luxusadó értékhatára, de fizetni nem a 100, hanem az 50 millió feletti rész után kell.

Fontos változás az is, hogy januártól nemcsak a magánszemélyekre, hanem - az önkormányzati, a közigazgatási és non-profit szervezetek kivételével - minden tulajdonosra, vagyis a vállalkozásokra is kiterjed a fizetési kötelezettség.

Az Index értesülése szerint jövőre megmarad az eva és az ekho, a munkaadói járulékot, a rehabilitációs, a szakképzési és az innovációs hozzájárulást viszont összevonnák; az ezeket kiváltó közteher alapja a bruttó bér, mértéke pedig 5 és fél százalék lenne.

Szintén egyszerűsítésnek számít, hogy a társadalombiztosítási alapokat megillető összegeket egy számlára kell majd fizetni.

A Fidesz szerint a kormány ismét félrevezeti az embereket, és ködösítéssel próbálja elterelni a figyelmet az adóemelések tervéről.

Eladósodott önkormányzatok

Az elmúlt négy évben csaknem duplájára nőtt az önkormányzatok vagyona és költségvetési bevétele, ennek ellenére a helyhatóságok mintegy harmadának - a hitelfelvételek miatt - növekedett az eladósodottsága - derül ki az Állami Számvevőszék jelentéséből.

A testület felmérése szerint egyre több önkormányzat készít a jogszabályoknak megfelelő gazdasági programot, de az ellenőrzési rendszer nem javult kellő mértékben.

A számvevőszék kifogásolja azt is, hogy a helyhatóságok mintegy fele - annak ellenére, hogy ezt a törvény előírja - évek óta nem, vagy csak részben tette közzé a szerződéseket és a támogatásokról szóló dokumentumokat.

Részt veszünk a sanghaji világkiállításon


Magyarország önálló pavilonnal vesz részt a 2010-es sanghaji világkiállításon - állapodott meg kínai partnereivel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Sanghajban.

Az egyezség értelmében Magyarország ezer négyzetméteren lesz jelen a "Jobb élet, jobb város" mottójú világkiállításon, amelyre 70 millió látogatót várnak.

Családbarát adórendszer Lengyelországban

Lengyelországban az eddiginél kétszer nagyobb adóvisszatérítést kapnak a gyermekes családok.

A varsói parlament által elfogadott jogszabály értelmében a visszatérítés összege évenként és gyermekenként 1.200 zloty, vagyis több mint 80 ezer forint. Az intézkedés célja a gyermekvállalási kedv növelése.

Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Dízelár-sokk Magyarországon: küszöbön a töréspont, sokkal fájdalmasabb lesz a következő ütés

Dízelár-sokk Magyarországon: küszöbön a töréspont, sokkal fájdalmasabb lesz a következő ütés

Az elmúlt hónapokban nemcsak a dízel drágult meg látványosan Magyarországon, hanem közben szinte teljesen eltűnt az a mozgástér is, amely korábban tompítani tudta a külső ársokkokat. Iparági adatok alapján az importbeszerzési árszint és a nettó kiskereskedelmi ár közötti teljes puffer a januári mintegy 88 forintról augusztusra 17-18 forintra zsugorodott literenként. Ez már nem pusztán árazási kérdés: egy újabb nemzetközi dízelsokk jóval gyorsabban jelenhet meg a magyar kutakon, miközben az import gazdaságossága és végső soron az ellátásbiztonság is sérülékenyebbé válhat. Megnéztük, hol tűnt el az árrés a magyar dízelpiacon, és mi hajtotta valójában az idei drágulást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×