Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
320.64
bux:
151293.97
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Vádat emeltek a sikkasztó szocialista képviselő ellen

Jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt vádat emeltek egy volt salgótarjáni szocialista önkormányzati képviselő ellen.

A Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte: a vádirat szerint Karakasev Anna az Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata igazgatójaként tavaly augusztusban 2,5 millió forintot vett ki a házipénztárból, és a pénzt csak az önkormányzati vizsgálat után, fél évvel később tette vissza.

Bóna Gyula emlékeztetett arra: a szocialista képviselő ellen a polgármester tett feljelentést márciusban. Karakasev Anna februárban lemondott vezetői megbízásáról, majd képviselői mandátumáról is.

Az ügyészségi szóvivő elmondta: a bíróságnak nyomatékos enyhítő körülményként kell értékelnie, hogy a politikus teljes egészében megtérítette a kárt.

Bóna Gyula hozzátette: az ügy másik vádlottja az OIGSZ pénztárosa, aki a vádirat szerint magánokirat-hamisítást követett el.

Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×