Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
319.5
bux:
151755.74
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Fordulat Zsanett ügyében?

Egy új, ügyészségi indítványhoz csatolt orvos szakértői vélemény alapján 2007. május 4-én hajnalban erőszakolták meg E. Zsanettet - adta hírül a Független Hírügynökség.

A nemi erőszakkal gyanúsított öt rendőr védője eddig azzal érvelt, hogy az ügyészségi szakértő álláspontja szerint a lány sérülései nem azon a napon keletkeztek, amikor rendőrök igazoltatták őt.

Balogh István igazságügyi orvos szakértő hivatalos véleménye csak minimálisan egyezik meg az ügyészség által felkért kollégájának véleményével.

A védő által felkért szakértő álláspontja szerint, ha igaz az a a szakértői véleményből ismert nyilatkozat, mely szerint a lány combján kékes szederjes sérülések és a kékes sárga foltok voltak, az egyértelműen arra utal, hogy a sérülések az orvosi vizsgálathoz képest mindössze néhány órával korábban keletkeztek.

A lány ügyvédje most ismét új orvosszakértő kirendelését kérte.

Az ügyészségnek 15 napja van arra, hogy eldöntse, felhasználható-e a bizonyítékként a benyújtott irat, illetve ez alapján kirendelnek-e új orvosszakértőt az ügyben.

A Zsanett-ügyben a legutolsó hír az volt, hogy az ügyészség elutasította a sértett vendéghajának vizsgálatára vonatkozó indítványt.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a szaktanácsadói vélemény alapján felesleges a póthaj mitokondriális vizsgálata, mert attól nem várható eredmény.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Halálos vírus ütötte fel a fejét Hollandiában

Halálos vírus ütötte fel a fejét Hollandiában

A holland közegészségügyi intézet (RIVM) megerősítette az ország ötödik, nyugat-nílusi vírusfertőzéshez köthető halálesetét, miközben az idén azonosított fertőzöttek száma 44-re emelkedett. A hatóságok hangsúlyozták, hogy járványveszély nem áll fenn, mivel a szúnyogok által terjesztett vírus emberről emberre nem terjed. A fertőzöttek 80 százalékánál nem jelentkeznek tünetek, súlyos neurológiai szövődmények az esetek mintegy 1 százalékában fordulnak elő. A vírus ellen jelenleg nem áll rendelkezésre sem vakcina, sem célzott kezelés, különösen az idősek és a legyengült immunrendszerűek vannak veszélyben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×