Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Vizsgálat indul a Wekler-ügyben

Wekler Ferenc volt szabad demokrata képviselő szerint pusztán személye lejáratására alkalmasak azok az "önkényesen egymás mellé rendezett" értesülések, amelyeket a Magyar Nemzet közölt kedden. Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter közölte: vizsgálatot kért az ügyben törvényességi felügyeletet gyakorló regionális közigazgatási hivatal vezetőjétől.

A Magyar Nemzet - a Hír TV beszámolója alapján - azt közölte, hogy "szőlőtelepítési botránya után újból állami pénzekhez jutott Wekler Ferenc családi cége, ezúttal a DDRFT jóvoltából, amelynek éppen a szabad demokrata politikus az elnöke".

A politikus szerint a napilap és a televízió egy 2006. március 30-i, nyilvános DDRFT-ülést igyekszik úgy feltüntetni, "mintha az és az ott történtek napjaink újabb eseményei közé tartoznának", holott akkor - 15 hónappal ezelőtt - nem elnöke, hanem csak tagja volt a testületnek.

Így semmilyen napirendet és döntési javaslatot sem terjeszthettem elő, erről bárki számára hozzáférhető jegyzőkönyvek tanúskodnak - írta a politikus.

Hozzátette: az említett, 2006. márciusi ülésen a téma egy cseh szakértők közreműködésével, szennyvíztisztító kifejlesztése és a prototípus elkészítése volt.

Emlékeztetett: ez az aprófalvak, a Balaton-parti települések évtizedek óta megoldatlan szennyvíztisztításának uniós szintű kiépítésére kínálhat majd a mai áraknál lényegesen olcsóbb lehetőséget.

"Már a pályázat beadásánál minden személyes adat a bíráló bizottság rendelkezésére állt, tehát tudott volt a családom tagjainak részvétele, ezt semmilyen törvény vagy eljárási rend nem zárja ki" - írta a politikus.

Vizsgálat lesz az ügyben

Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter közölte: vizsgálatot kért az ügyben törvényességi felügyeletet gyakorló regionális közigazgatási hivatal vezetőjétől.

A miniszter hangsúlyozta: minden olyan esetben, amikor felmerül a szabálysértés lehetősége, azt ki kell vizsgálni.

Bajnai Gordon elmondta: azt kérte az ügyben törvényességi felügyeletet gyakorló regionális közigazgatási hivatal vezetőjétől, hogy két hét alatt vizsgálja ki az ülésen elhangzottakat, nézze meg, történt-e jogszabálysértés, mert ha igen, akkor ezzel szemben el kell járni.

A miniszter szerint etikai szempontból is vizsgálni kell azt a kérdést, hogy politikus vagy hozzátartozói miként vehetnek részt pályázati döntéshozatalban, illetve pályázatokon.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×