Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Zsanett ügyvédje: "Egészen sajátságos dolgok zajlottak"

Eredményesnek és tanulságosnak nevezte a hétfői szembesítést annak a lánynak az ügyvédje, akit állítása szerint néhány hete megerőszakoltak a fővárosban. Tuza Péter az InfoRádióban azt mondta: korrekt eljárásnak tartja, hogy a gyanúsítottakat szabadlábra helyezték, mert az előzetes letartóztatás elrendelésének feltétele már nem áll fenn.

Hasznosnak ítéli meg a szembesítést?

Eredményesnek és nagyon tanulságosnak értékelem a hétfői eseményeket, mivel lehetőségem volt közvetlenül képet kapni arról az eseményről, amikor ez az öt ember szembenézett az ügyfelemmel. És arra a megállapításra jutottam, hogy nemhogy kételkednem nem kell az ügyfelem szavahihetőségében, hanem meg kell, hogy erősödjön a korábbi hitem, amely szerint a hölgy nem hazudott.

Miből gondolja ezt? Mit tettek vagy mondtak a rendőrök a szembesítéskor?

Egészen sajátságos dolgok zajlottak ezen a szembesítésen. Teljesen nyilvánvaló, hogy a gyanúsítottnak joga van a vallomástételt megtagadni. Ez csak akkor érdekes, ha három rendőr úgy nyilatkozik, hogy kifejezetten a sértett képviselőjének kérdésére, bármit kérdez is, nem hajlandó válaszolni. Ugyancsak sajátságos, amikor az egyik gyanúsított elmondja a maga három mondatát, majd a védője nyilatkozik - és ez jegyzőkönyvben van rögzítve -, a következőket: védencem nem kíván a továbbiakban vallomást tenni, a korábbi vallomását fenntartja, nem szeretne ellentmondásba kerülni. Egy másik gyanúsított, aki szintén ott ül a szembesítéskor, és úgy nyilatkozik, hogy korábban az ügyfelemet nem ismerte, egyszer csak letegezi az ügyfelemet. Hogy miért, azt nem tudom.

Azt a rendőrt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolta a lányt, őt most a védence nem ismerte fel?

Ez így nem igaz. Soha sem mondta teljes bizonyossággal arra, akit 100 százalékosan nem ismert fel, hogy ismerné, volt olyan ember, akire azt mondta, hogy ő ismerős neki.

Mit szól ahhoz, hogy a rendőröket szabadlábra helyezték?

Véleményem szerint az előzetes letartóztatás sosem lehet előzetes büntetés. A megszüntetés azért történt, mert a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye már nem áll fenn. Ha ez valóan így van, akkor én is egyetértek ezzel. Ez nem azt jelenti, hogy a büntetőeljárás megszűnt ellenük, csak azt, hogy szabadlábon védekeznek.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Vagyonok olvadnak el az autópiacon – Kiderült, mely modellek tartják legjobban az árukat

Vagyonok olvadnak el az autópiacon – Kiderült, mely modellek tartják legjobban az árukat

Hatalmas különbségek vannak abban, mennyit veszít az értékéből egy autó öt év alatt: egyes modellek alig kerülnek kevesebbe, mások eredeti értékének közel kétharmada eltűnik. Az iSeeCars felmérésében sportautók és hétköznapi modellek egyaránt bekerültek a legjobbak közé, miközben több drága luxusautó a lista végén található. A hajtásmódok összevetése is látványos eredményt hozott, a hibridek sokkal jobban őrzik az értéküket, mint a tisztán elektromos autók. Az eltérések mögött a kereslet mellett a gyártók árazása és a technológiai változások is szerepet játszhatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×