Infostart.hu
eur:
366.11
usd:
321.93
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Üresen állnak majd a műtők a hónap második felére?

Az intézményeknek először a sürgősségi eseteket kell ellátniuk - közölte az egészségügyi miniszter; a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint azonban ez oda vezethet, hogy a hónap második felében már üresen állnak majd a műtők, hiszen kimerítik a keretet.

A teljesítményvolumeneket kizárólag az egyes intézményekre állapítják meg. Valamennyi intézménynek a teljesítményéből először a sürgősségi eseteket kell ellátni, ezt követően végezhetik el a tervezett ellátásokat - jelentette ki Horváth Ágnes.

A tárcavezető elmondta: modellezik az intézmények betegellátását, a betegutakat, és ezek alapján valószínűleg korrigálják majd az intézmények teljesítményvolumen-számait.

A teljesítményvolumen intézményekre lebontva meghatározza, hogy egy-egy kórház mennyi beteget láthat el. Ha egy intézmény átlépi az adott évre megszabott betegellátási számot, az a fölötti gyógyításra nem, vagy csak egy részére kap finanszírozást a biztosítótól.

Vizsgálják a gyógyszerbeszerzést

Az egészségügyi miniszter a munkaidő szabályozásáról szólva elmondta: az ügyeleti rendszer megmarad, de az intézmények egyenként állapodnak meg arról, melyik dolgozójuk mennyit vállal. Ha nem sikerül megegyezni, a központi minimumszabályok érvényesülnek.

Folyamatosan vizsgálják majd az intézmények rákgyógyszer-beszerzéseit is - közölte Horváth Ágnes -, miután az Állami Számvevőszék ellenőrzése kimutatta: egyes intézmények a biztosító által engedélyezett maximum árnál akár 10-20 százalékkal is drágábban vették és adták tovább a betegeknek a szereket.Megelőzhető lenne

Az infarktus a szívizom egy részének elhalásával jár, és életveszélyes betegség, amelyet a szívkoszorús erek katéterezésével meg lehetne előzni, ha a beavatkozást még a szívroham előtti tünetek jelentkezése után elvégzik - mondta az InfoRádiónak a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Éger István hozzátette: a katéterezés a szívinfarktus után sürgős beavatkozásnak számít, így erre nem vonatkozik a volumenkorlát, a megelőző operációra azonban igen.

Tervezhetetlen

Az orvosi kamara vezetője közölte: a volumenkorlátot havonta állapítják meg, és egy-egy kórházi osztály működése az aktuális kasszaállapot szerint változó mértékű lehet hónapról-hónapra.

Ez olyan bizonytalansági tényező, amely a kórházak vezetőit is nehéz helyzetbe hozza, hiszen előfordulhat, hogy az egy hónapra kiszabott műtéti kapacitást a hónap közepére a betegforgalom megugrása miatt elvégzik.

Ezután a műtők üresen állnak, a szakemberek pedig "ölbe tett kézzel ülnek: baj is van, beteg is van, feladat is volna, de nincs rá keret, ezért nem végezhetik el" - közölte Éger István.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×