Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Nem dönthet Sólyom a Tubes-ügyben

Nem hozhat semmilyen döntést a mecseki Tubesre tervezett NATO-radar ügyében az államfő, és szakmai vélemény közzétételére sincs hatásköre. Erről levélben tájékoztatta a korábban Sólyom Lászlót megkereső Civilek a Mecsekért Mozgalmat a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője.

Kumin Ferenc válaszlevelében azt írta: az államfő a tubesi helyszínnel összefüggő véleményét még múlt év augusztusában közzétette; ebben a megfelelő hatástanulmányok elkészítésének, illetve azok megismerhetőségének fontosságát hangsúlyozta.

Vicze Csilla, a civil szervezet szóvivője úgy véli: a döntés valóban a kormányé, de a köztársasági elnöknek, mint a honvédség főparancsnokának lehetősége lett volna arra, hogy a Zengő és a Tubes után egy harmadik helyszín kijelölésére kérje a honvédelmi tárcát.

Vicze Csilla úgy fogalmazott: Sólyom László ehelyett hagyta Pécs városának feláldozását, ezzel pedig eljátszotta történelmi szerepét. Közben mintegy 200-an tüntettek a lokátor megépítése ellen a pécsi városháza előtt.

Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×