Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
317.2
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Horn Gyula: "Ezek a balhézások nem perdöntőek"

Az MSZP-nek érdeke, hogy az SZDSZ erősebb párttá váljon - jelentette ki Horn Gyula korábbi miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában. A szocialista politikus a Kádár-rendszerről azt mondta: ebben az időszakban Magyarország versenyképes volt, az MSZMP pedig tevékeny szerepet vállalt az átmenetben a rendszerváltozás előtt.

Az SZDSZ két elnökjelöltjével, Fodor Gáborral és Kóka Jánossal szembeni korábbi konfliktusairól Horn Gyula azt mondta: "ezek a balhézások nem perdöntőek"'.

Az MSZP korábbi elnöke szerint minden koalíciós nézetkülönbség ellenére a liberálisok erősödése a kormány előnyére válik, és ez a közös választási győzelmet segítené 2010-ben.

A politikus az ország számára is hasznosnak tartja, ha az SZDSZ megerősödve kerül ki az elnökválasztásból, és közelebb tud kerülni az emberekhez, hozzátéve: az elnökválasztás a liberális párt belügye.

"Rossz Kádár és Nagy Imre szembeállítása"

Az MSZP legutóbbi kongresszusán a pártelnökké választott Gyurcsány Ferenc azt mondta: "a magyar demokrácia hagyományvilágába Kádár János a legnagyobb jóindulattal sem gyömöszölhető bele", a miniszterelnök szerint választani kell Kádár és Nagy Imre között, és ő az utóbbi mellett tette le a voksát.

Horn Gyula erről azt mondta: elfogadhatatlannak és rossznak tartja Nagy Imre és Kádár János szembeállítását, mert a nagy politikusok értékelésénél figyelembe kell venni a történelmi körülményeket.

"Különböző területeken mutattak fel különböző eredményeket. Kádár János például úgy védte az ország érdekeit, hogy közben nem gyengültek meg a kapcsolatok a világ más országaival" - jelentette ki a politikus.

A volt miniszterelnök kérdésre válaszolva közölte: nem felejthetjük el, hogy Kádár János uralma elején embereket öletett, "de akkor meg kell nézni, mit csináltak a korábbi vezetők".

Horn Gyula hozzátette: a fontos mégis az volt, hogy Magyarország sokat fejlődött, és versenyképes, a nemzetközi kívánalmaknak megfelelő ország lett.

A szocialista képviselő szerint hazugság, hogy ez a fejlődés csak hitelekből táplálkozott.

Horn Gyula úgy véli: az MSZMP tevékeny szerepet vállalt az átmenetben, és úttörő szerepet töltött be a rendszerváltozásban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×