Infostart.hu
eur:
365.79
usd:
327.87
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Mintegy ezren a "rendszerváltó népgyűlésen"

Mintegy ezer ember részvételével tartott "rendszerváltó népgyűlést" a fővárosi Ötvenhatosok terén az úgynevezett Forradalmi Nemzeti Bizottmány.

A tüntetők a kormány távozását, az alkotmány hatályon kívül helyezését és a parlament feloszlatását követelték.

Halász József, az úgynevezett Forradalmi Nemzeti Bizottmány elnöke úgy vélte, azért gyűltek csak ennyien össze, mert sokan nem mertek kijönni a térre.

Az emberek azt sem tudják, hogy alkotmányos joguk az ellenállás, mert erőszakos hatalomgyakorlás van Magyarországon - vélekedett.

A bizottmányi elnök ugyanakkor közölte, hogy a budapesti rendezvénnyel egy időben az ország további száz településén tartanak rendszerváltó népgyűléseket.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×