Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.9
bux:
145161.46
2026. november 2. hétfő Achilles

Nyolc ügyben vizsgálják a rendőri brutalitást

Az október 23-ai eseményekkel összefüggésben nyolc ügyben folytat vizsgálatot az eddig beérkezett mintegy negyvenből az állampolgári jogok biztosának általános helyettese. A bejelentésekben gyakran nem konkrét esetre vonatkoznak.

Az állampolgári jogok biztosa az InfoRádióban elmondta: a beadványok kivétel nélkül a rendőri fellépés aránytalanságát, súlyosságát, valamint az indokolatlan erőszakos rendőri akciót kifogásolják.

A nagyságrendileg negyven eddig beérkezett panasz két részre osztható: az egyik általában a rendőri fellépés jogszerűségét vitatja, a másik - kisebbik - fele konkrét esetekben emel panaszt.

Takács Albert hozzátette: sok esetben tárgyi bizonyítékok nélkül folyik a vizsgálat.

Az állampolgári jogok biztosa elmondta: a nyolc ügyben, amiben már eljárás folyik volt olyan, ahol a bejelentő címéről "ismeretlen címzett" felülbélyegzéssel visszajött levél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×