Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Zavargások: a kormány csak zárt ülésen állt elő a bizonyítékokkal

A rendőrség jogszerűen járt el október 23-án azokkal, akik bejelentés nélkül demonstráltak, és figyelmen kívül hagyták a rendőri felszólítást - mondta az igazságügyi miniszter az Országgyűlés emberi jogi, nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának tagjai előtt.

A három testület együttes ülésen hallgatta meg Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter mellett a Miniszterelnöki Hivatal élén álló Szilvásy Györgyöt, valamint Bene László országos rendőrfőkapitányt, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt és Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjét.

Petrétei József szerint nem igaz az az állítás, hogy az engedély nélkül demonstrálókat a rendőrök rátolták volna a Fidesz Astoriánál tartott rendezvényére. A miniszter azt állította, hogy a legnagyobb ellenzéki párt rágalmazza a rendőrséget, amikor ezt állítja.

A miniszter mlékeztetett arra, hogy szeptember közepe óta csaknem 300 rendőr sérült meg a tüntetések biztosítása során.

Szilvásy: a zavargásokat jobboldali tömörülések szervezték

A kancelláriaminiszter is arról beszélt, hogy a Fidesz részéről egyre hevesebb támadás éri a rendőrséget, a kormányt, valamint a miniszterelnököt, és már a tévé székház elleni támadás során is provokálták a zavargókat.

A tárcavezető szerint a bizonyítékok egyértelműen cáfolták ezt. Ha a provokáció gyanúja felmerült, akkor a bizonyítékok inkább azt támasztják alá, hogy mindez fordítva történhetett.

Szilvásy György arról is beszélt: bizonyítékaik vannak arra, hogy a zavargások szervezői ismert jobboldali szervezetek, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Lelkiismeret '88 és a Kuruc.infóhoz kötődő körök, amelyek felvették a kapcsolatot a Jobbik, a Magosz, a Fidesz és a Magyarok Világszövetségének egyes képviselőivel. Szilvássy György hangsúlyozta: az erről szóló bizonyítékokat csak zárt ülésen ismerteti.

Ha vége egy rendezvénynek, haza kell menni

Bene László országos rendőrfőkapitány azt bizonygatta, hogy a tüntetők október 23-án nem akartak elvonulni, holott ezt megtehették volna, és erre fel is szólították őket a rendőrök. Ehelyett az Astoria felé mentek. Mint mondta, öt járművet is eltulajdonítottak.

Szerinte az emberek most tanulták meg, hogy ha vége egy rendezvénynek, akkor kötelesek hazamenni. És akkor is, ha erre felszólítják őket.

Kifogásolta, hogy a Fidesz rendezvényének szervezői nem figyelmeztették a résztvevőket minderre, és nem tájékoztatták őket arról, hogy merre tudnak hazamenni.

A rendőrség túlkapásairól szóló vádakról senki sem beszélt, sem a rendőrök azonosíthatóságáról a beavatkozások során.

Balogh Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke kifogásolta, hogy a beszámolók után azonnal, a kormánypárti képviselők javaslatára zárt ülést rendeltek el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×