Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

"Meg lehet bocsátani, de feledni nem lehet"

A forradalom bölcsőjének tekintett Műegyetemen felavatták az 1956-os szabadságharc emlékművét. A Csíkszentmihályi Róbert művész által készített szobor előtt Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azt mondta: az eseményeket meg lehet bocsátani, de feledni nem lehet.

Csaknem 200-an érkeztek az 56-os forradalom és szabadságharc emlékművének avatására. A megemlékezésen felolvasták Sólyom László köztársasági elnök üzenetét, aki szerint az ünnep nem attól lesz ünnep, hogy piros betűvel írjuk azt, hanem az emberek fejében kell azzá válnia. Az államfő reméli, hogy "gyermekeink a szobor által rátalálnak '56-ra, és az tájékozódási pont lesz a számukra". Ahogy fogalmazott: eljött az ideje, hogy 1956 a nemzeti öntudat és azonosság ünnepe legyen.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszédében felidézte az 1956. október 23-án történt eseményeket. Mint mondta, 1956-ban az történt, amely 1848-49-ben, és amelyről Petőfi Sándor azt írta: magára hagyták a gyáva népek a magyart. Vizi E. Szilveszter szerint azért nem győzött a forradalom, mert későn jött a felismerés.

Hangsúlyozta: a helynek szelleme van, amelyet kőbe zárt a szobor készítője. A szobornak emlékeztetnie kell a katonákra, az 56-os ifjak szabadságvágyára, a fiatalokra, a munkásokra, a forradalmi bizottságra, a mártír miniszterelnök Nagy Imrére és a kollektív szenvedésre.

"1956 igazsága 1989-ben győzött" - jelentette ki az akadémia elnöke, hozzátéve: az emlékműnek figyelmeztetnie kell mindenkit , hogy meg lehet és meg kell bocsátani, de feledni nem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×