Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Sólyomékat kitiltották a Műegyetemről

Nemzeti ünnep csak az lehet, amelyet a nemzet szívébe fogad - mondta Sólyom László köztársasági elnök az 1956. október 22-ei műegyetemi forradalmi diákgyűlés 50. évfordulóján a Műegyetemi rakparton.

Az államfő köszöntő beszédében úgy fogalmazott: "nemzeti ünnep csak az lehet, amelyet a nemzet szívébe fogad, amelynek eseményei immár megváltoztathatatlanul rögzültek egy mítosszá vált történetben, és így lettek részei a nemzet öntudatának és identitásának".

Kiemelte azt is, hogy 1956-nak nem termettek olyan szimbolikus személyiségei, mint 1848-ban Petőfi Sándor vagy Kossuth Lajos.

De '56-nak vannak szent helyei, a Műegyetem aulája egy ilyen szent hely - tette hozzá.

A köztársasági elnök fájdalmasnak és megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy a Műegyetem rektora kitiltotta a megemlékezést az épületből, mint mondta: éppen az 50. évfordulón.

"Az, ahogyan ünnepelünk, szintén az ünnep részévé válik, nem a mi szégyenünk, nekünk nem erről kell számot adni, nekünk azt kell bizonyítanunk, hogy '56 méltósága mindennél erősebb" legyen - hangsúlyozta.

Az államfő beszédében köszöntötte a volt '56-osokat, valamint a magyarországi és a határon túli egyetemistákat.

Vajna Zoltán egyetemi professzor az államfő beszéde előtt azt mondta: azért a Műegyetemi rakparton van a megemlékezés, mert "a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mai vezetése ma, október 22-én nem óhajt jubileumi ünnepséget az aulában, ünnepség helyett ott egy kiállítást rendeztetett".

A beszédek után hagyományos fáklyás menet indult a Bem József térre. A menethez gyalogosan csatlakozott a köztársasági elnök is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×