Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
320.85
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

A Fidesz kevesli azok számát, akik ingyen kapnak tankönyvet

A Fidesz szerint a kormány ígérete ellenére idén sem bővült azoknak a köre, akik ingyen vehetik igénybe a tankönyveket.

Az ellenzéki párt alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskolakezdés egy két-három gyermekes család esetében akár 80 ezer forint terhet is jelenthet.

Pokorni Zoltán azt mondta: emellett plusz teher, hogy drágul az iskolai és óvodai étkezés és utaztatás.

A volt oktatási miniszter emlékeztetett arra, hogy az ingyenes étkeztetést nem az állam, hanem az önkormányzatok fedezik.

A felsőoktatási törvénymódosításról szólva az ellenzéki politikus ismét úgy vélte: megszűnt a tandíjmentes képzés, egy diploma megszerzése 400 ezer forinttól akár több millió forintba is kerülhet.

MSZP: az ellenzék riogat

Az MSZP szerint a Fidesz rosszul számol és ijesztgeti az embereket azzal, hogy azt mondja 60-80 ezer forintba kerül a tankönyv egy 2-3 gyermekes családnak.

Hangsúlyozta: a kormány továbbra is a rászorulóknak biztosít ingyenes tankönyvet, nekik azonban a középiskolában is.



KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×