Infostart.hu
eur:
361.58
usd:
315.25
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Demszky kontra Tarlós: az első csörte

A Fidesz főpolgármester-jelöltje szerint a fővárosban rendet kell tenni, a szabad demokrata városvezető viszont úgy látja: Tarlós Istvánnak előbb saját háza táján, a III. kerületben kellene szétnéznie. A vita arról folyik közöttük, hogy Óbudán is vannak-e hajléktalanok, vagy csak máshol.

Demszky Gábor szerint választási ellenfele, Tarlós István csak nyilatkozik a közterületek rendbetételéről, tenni nem tett semmit. A szabad demokrata főpolgármester az InfoRádióban azt mondta: a fideszes vezetésű Óbudán is éppúgy vannak hajléktalanok és kutyapiszok, mint a város többi részén.

A szabad demokrata városatya ellenben éppen most adta át a felújított Deák téri aluljárót, és még idén további 10 hasonló eseményen vesz részt. Õ tehát tesz a város rendbetételéért. A hajléktalanoknak 3000 fős szálláshelyet hozott létre a főváros, az aluljárókban pedig még azért látunk földön alvó embereket, mert mindenkinek alkotmányos joga ott tartózkodni, ahol akar.

A szemetelők és a graffitizők ellen persze fel lehetne lépni magasabb bírsággal, a törvényeket azonban nem a főváros, hanem az Országgyűlés hozza - mondta Demszky Gábor.

Tarlós: Demszky nem sokat tett

Minderre Tarlós István úgy reagált: a szabad demokrata főpolgármester kicsit megkésve jutott arra a következtetésre, hogy rendet kell tenni a város közterületein. A fideszes jelölt nagyon örül a megújuló Deák téri aluljárónak, Demszky Gábor azonban 16 éve van a posztján, eddig azonban nem sok mindent csinált.

Különben is, először az ő javaslatában, vagyis a fideszes programban szerepelt a rendbe kell tenni a fővárost szlogen.

A hajléktalan vita kapcsán Tarlós István kijelentette, hogy Óbudán úgy sikerült a Kiscelli dombról "eltelepíteni" a hajléktalanokat, hogy eközben "semmilyen probléma nem merült fel".

Õ is látja, hogy Óbudán is vannak elhanyagolt területek, például a békásmegyeri vagy az Árpád hídi aluljáró, ezek azonban nem a kerületi, hanem a fővárosi önkormányzat igazgatása alatt állnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×