Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
320.59
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

"Az orvosok ijedten figyelik a kapkodást"

Egy év múlva dönt a kormány arról: egy vagy több-biztosítós lesz-e az egészségügy - közölte a Miniszterelnöki Hivatal szabad demokrata államtitkára. Horn Gábor elmondta: a szükséges törvényelőkészítéssel év végéig kell elkészülnie az egészségügyi tárcának és az államreform bizottságnak. A Magyar Orvosi Kamara elnöke attól tart, hogy ez a sietség kapkodáshoz vezethet.

Horn Gábor szerint a korábbi 2008-as dátum helyett már jövőre, 2007 júniusában dönt a kormány arról, hogy egy vagy több biztosítós lesz az egészségügy.

A MeH szabad demokrata államtitkára kiemelte: az SZDSZ természetesen a több-biztosítós modell mellett foglal állást, mert úgy vélik, azok a rendszerek, ahol a szolgáltatóknak nem kell versengeniük, működésképtelenek.

Horn Gábor szerint az orvosi kamara csak azért tiltakozik az új modell ellen, mert az orvosok egy részének a jelenlegi status quo fenntartása kényelmesebb, mint a változtatás.

Az orvosok szakmailag megalapozott bizonyítékot kérnek

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az InfoRádióban ugyanakkor úgy vélekedett: eddig csak jelszó szintjén hallották hangoztatni a több-biztosítós modellt, a rendszer hatékonyságára érdemi szakmai bizonyítékot eddig senki nem tudott felmutatni.

"Aki azt állítja, hogy a több-biztosítós, üzleti alapú rendszer a betegek üdvét szolgálja, az tegye le az ezzel kapcsolatos konkrét, szakmai, megbetegedési és halálozási adatokkal alátámasztott olyan dokumentumait, amelyekkel ezt be tudja bizonyítani" - fogalmazott Éger István.

A MOK elnöke megjegyezte: meglepődve és megijedve figyelik a mostani sietséget, és attól tartanak, kapkodáshoz vezethet, ha már az év végére ki kell dolgozni a törvénytervezetet.

A receptdíjról, vizitdíjról még idén nyáron döntenek

Az egyéb intézkedések bevezetéséről, mint például az esetleges receptdíj, vagy a vizitdíj, Horn Gábor szerint az eredeti határidőnek megfelelően, július végéig döntés születik.

A vizitdíj kapcsán a MOK elnöke megjegyezte: nem csak a szlovák tapasztalatok, de egy magyar felmérés is azt mutatja, hogy a vizitdíj érdemben nem változtat a betegforgalmon, és az egészségügynek sem jelentős forrás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×