Infostart.hu
eur:
365.99
usd:
321.77
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Súlyos visszásságok az árvaházakban

Súlyos alkotmányos visszásságokat tárt fel az árvaházakban az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese. Takács Albert három gyermekvédelmi intézménynél tartott szemlét, miután több bejelentést is kapott az ott uralkodó áldatlan állapotokról.

Van olyan intézmény, ahol a gyerekeket ingyen dolgoztatják, és nem adnak nekik eleget enni. Takács Albert megállapította, hogy a vizsgált otthonok egyikében sem volt megfelelő az alkalmazottak száma és szakképesítése.

Ugyancsak bírálta az elhelyezés körülményeit, a sportolási és szabadidős tevékenységek feltételeit és a művelődési lehetőségek teljes hiányát.

Takács Albert vezetési hiányosságokat is megállapított. Mint mondta, nem születtek pedagógiai tervek, a gyermekek nevelése ötletszerűen, mindenféle pedagógiai koncepció nélkül zajlik.

Az ombudsmannak olyan információ is a fülébe jutott, hogy az egyik igazgató saját szőlőjében dolgoztatta a gyermekeket, az így termelt bort pedig az otthonban értékesítette.

Ez természetesen bűncselekménynek minősül, bizonyítani azonban az intézmény sajátos belső viszonyai miatt nem lehetséges.

Az ombudsman az Országgyűléstől várja a megoldást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×