Infostart.hu
eur:
361.34
usd:
315.2
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Rekordmagasságban a Hármas-Körös

Várhatóan csütörtökön vagy pénteken 1020 centiméterres vízállással tetőzik a Hármas-Körös Kunszentmártonnál. Csongárdon folyamatosan építik a védműveket.

Kunszentmárton polgármestere az InfoRádióban elmondta: ez mintegy 40 centiméterrel magasabb vízszint, mint 2000-ben. Czuczi Mihály közölte: a töltéseket megemelték, megerősítették, de a homokzsákok folyamatosan átáznak, és nem tudni, hogy a gátak meddig bírják a terhelést.

A polgármester hozzátette: a megrongálódott házak újjáépítését az önkormányzat nem tudja kifizetni.

Csongrádon csütörtökön tetőzik

Közben a Tisza csütörtökön tetőzik a Hármas-Körös torkolatánál lévő Csongrádon. A szakasz védelemvezetője elmondta: szerda reggel már 17 centiméterrel volt magasabb a vízszint, mint 2000-ben.

Ördögh József hangsúlyozta: a töltések magassága 1.080 centiméter, három kilométeren magassághiányosak a gátak, itt folyamatos a védművek kiépítése.

Szegeden az egyetemisták is bekapcsolódnak

Egyelőre nem készülnek kitelepítésekre Szegeden sem, bár készen áll a forgatókönyv arra az esetre is, ha végül szükség lenne rá - mondta az InfoRádiónak a város polgármestere, aki közölte: kérésére szerdán az egyetemisták is bekapcsolódnak a védekezési munkákba.

Botka László szerint a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy várhatóan hosszabb ideig kell majd védekezni, hiszen a vízügyi szakemberek szerint akár május közepéig is nagyon magas vízszint várható a Tiszán az egymást követő árhullámok miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, és a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában még erőteljesebb volt az emelkedés, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezette a főbb indexeket, miközben az Intel, az AMD és a Qualcomm is jelentősen erősödött. Az olajárak csökkentek, miközben a közel-keleti konfliktus fejleményei továbbra is a figyelem középpontjában maradtak. A hétvégi eszkaláció mellett az amerikai–iráni diplomáciai egyeztetés lehetősége sem került le a napirendről.   Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×