Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Orbán Viktornak fáj a vidék tespedtsége

A falusi szavazókra is számít az országgyűlési választások második fordulójában a Fidesz elnöke, aki erről a Magyar Rádió egyik műsorában beszélt.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: "van még egy komoly tartalék (...). Fáj nekem az, ahogy a vidék tespedt és mozdulatlan. Az egyik stratégiai célom egyébként az volt ebben a kampányban, és ebben kudarcot vallottam (...), hogy a budapesti részvételi arányhoz közelítsük (...) a vidéki részvételi arányt".

Hozzátette: a vidéki szavazók passzivitásának okát még nem ismeri.

Orbán Viktor közölte: az MDF tagok, a helyi vezetők és a szavazók között sokan vannak, akik a kormányváltás érdekében szavaztak a kisebbik jobboldali pártra, ezért erre a körre szintén számít a második fordulóban.

A politikus miniszterelnök-jelöltségéről való lemondásával kapcsolatban azt mondta: két, egyaránt fontos szempontot kellett figyelembe vennie a döntéskor. Ezek a hűség és az áldozat.

A Fidesz elnöke úgy vélekedett, a választások első fordulója után derült ki, hogy a Fidesznek van esélye arra, hogy kormányt alakítson, de "csak a demokrata fórummal együtt, önállóan nem".

Ám kiderült az is, hogy az MDF "belőlem nem kér" - mondta Orbán Viktor, aki szerint most nem érdemes azzal foglalkozni, hogy az MDF miért döntött így, hiszen az idő kevés, most cselekedni kell.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×