Infostart.hu
eur:
366.29
usd:
321.97
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Hárommilliárdos kár az utakban

Eddig mintegy 2-3 milliárd forintos kár keletkezett a közutakban az áradások miatt. Az árvízi helyzet miatt felfüggesztették az M0-ás északi Duna-hídjának építését.

Eddig 516 embert kellett kitelepíteni otthonából az ár- és belvíz miatt. 158 kilométeren rendkívüli vészhelyzetet rendeltek el, harmadfokú készültség pedig több mint 1300 kilométeren van.

Az áradás több mint 32 ezer embert és 11 ezer épületet veszélyeztet országszerte.

Továbbra is a Duna Pest és Komárom-Esztergom megyei szakaszán a legkritikusabb a helyzet. A folyó vízállása Budapestnél meghaladta az utóbbi 100 évben mért legmagasabb értéket; délután 5-kor 860 centiméter volt a vízszint. A tetőzést szerdán hajnalra várják, a Duna vízállása akkor elérheti a 865 centimétert is. Komáromnál már apadni kezdett a folyó.

Harmadfokú a védekezés a Tiszán Záhony és Tiszafüred között, valamint a Bodrog, a Takta, a Hortobágy-Berettyó és a Körösök mentén.

A Belügyminisztérium már elutalta az előleget a védekezéshez

A Belügyminisztérium 180,4 millió forintot utalt át az árvíz sújtotta Pest megyei településeknek.

Lamperth Mónika döntésére a védekezéshez előleget kapott Dunabogdány, Kismaros, Kisoroszi, Leányfalu, Lórév, Nagymaros, Pócsmegyer, Szentendre, Szigetmonostor, Szob, Tahitótfalu, Vác, Verőce és Visegrád. A támogatás már szerdán a települések számláján lesz.

A Paksi Atomerőmű biztonságban van

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint a Paksi Atomerőmű és az ország Duna partján fekvő termelőüzemei biztonságban vannak, és az azokhoz vezető utak is járhatók.

Az árvízi helyzet miatt felfüggesztették az M0-ás északi Duna-hídjának építését és a dunaújvárosi híd kivitelezésével is leálltak az építők, ami várhatóan legalább háromhetes csúszást jelent az eredetileg tervezett átadási időponthoz képest.

Útlezárások

A bajai Duna-hidat hétfőn lezárták, hogy a gemenci természetvédelmi terület vadállományát ki tudják menteni a szakemberek.

A 2-es főutat Sződligetnél, Vácnál és Gödnél zárták le, Budapest határa és a dunakeszi körforgalom között 7,5 tonnás súlykorlátozás van érvényben.

Kritikus a helyzet a 11-es főúton, ahol útzár van Leányfalu és Tahi között. Közúton továbbra sem közelíthető meg Tahitótfalu, Pilismarót, Dömös, Kisoroszi, Pócsmegyer és Szigetmonostor. Lezárták a mohácsi komphoz vezető utat is.

Lezárják a Sió-zsilipet

Napokon belül teljesen lezárják a Sió-zsilipet az elrendelt árvízvédelmi készültség miatt - közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Csonki István elmondta: az első- és másodfokú védekezés miatt a korábbi tervekkel ellentétben teljes mértékben megszüntetik a vízeresztést a Balatonból. Emlékeztetett arra, hogy a tó vízállása jelenleg 114 centiméter, a vízszint négy centivel haladja meg az optimális szintet.

Európa több pontján is kritikus a helyzet

Továbbra is kritikus a helyzet több európai országban az áradások miatt. Alsó-Ausztriában újabb két helyen szakította át a gátat a Morva.

Az országban egy kisfiú meghalt az áradások miatt. Az alsó-ausztriai tartományi vezetés 3 millió euró, vagyis mintegy 780 millió forint gyorssegélyt szavazott meg az árvízkárosultaknak.

Nem sokkal korábban Észak-Csehországban tetőzött az Elba. A helyzet továbbra is kritikus a térségben. Csehország északi részén eddig 2500 embert költöztettek ki otthonából, több száz lakásban pedig napok óta nincs áram.

A csehországi árvizekben eddig heten haltak meg, ketten eltűntek. A cseh belügyminiszter úgy vélte: az árvízi helyzet várhatóan péntekig nem javul, mert a következő napokra is esőt és felmelegedést jeleztek a meteorológusok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×