Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
320.85
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Schmitt: el kell vinni szavazni a fiatalokat és az időseket is

Mindenkinek el kell mennie szavazni, és voksával hozzá kell járulnia a nemzet sorsának alakulásához - mondta a Fidesz alelnöke Budapesten, a Kereszténydemokrata Néppárt nagygyűlésén.

"Nem bízom abban, hogy a jobboldali emberek mind el fognak menni szavazni, csak kérem őket erre" - fogalmazott Schmitt Pál.

A politikus azt mondta, hogy mozgósítani kell, a voksolásra el kell vinni az első szavazókat és az idős embereket is, nem pedig elkényelmesedni, ahogy szerinte az a kettős állampolgárságról tartott 2004-es referendum esetében történt.

Schmitt Pál úgy vélte: az emberek felé kell fordulni, különben azok elfordulnak a politikától.

"Rendületlenül hiszünk a szeretet és az összefogás erejében" - idézett a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alapító okiratából Schmitt Pál.

Hangsúlyozta: a szövetség, amelynek a KDNP is tagja, stabil alapokon áll, és jó úton van a győzelem felé.

Schmitt Pál emlékeztetett arra, hogy négy éve a Fidesznek és a KDNP-nek összesen nem volt nyolcezer tagja, ma pedig több mint 40 ezer tagja van, a 11 ezer polgári körben pedig 250 ezren tevékenykednek, az önkéntes segítők száma pedig százezer.

"Vajon a nevelés, a hit, az erkölcs, a bennünk lévő rend nem mindennek az alfája és az ómegája?" - tette fel a kérdést a Fidesz és a KDNP alapelveire célozva.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×