Infostart.hu
eur:
361.67
usd:
315.47
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Újabb kitelepítések a belvíz miatt

Újabb öt embert kellett kitelepíteni a belvíz miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Dobson Tibor elmondta: két embernek a Bács-Kiskun megyei Soltvadkerten, kettőnek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Négyesen, egynek pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán kellett elhagynia otthonát.

Ezzel 199-re emelkedett a belvíz miatt kitelepítettek száma; 34 településen 47 ingatlan vált lakhatatlanná.

A szóvivő azt is közölte, hogy 130 önkormányzat tart fenn belvízvédelmi készültséget, a legmagasabb, harmadfokú védekezést a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken és Kunszentmártonban, valamint a Csongrád megyei Domaszéken kellett elrendelni.

Az országban jelenleg 876 kilométer hosszú folyószakaszon van árvízvédelmi készültség.

Továbbra is harmadfokú a védekezés a Krasznán és a Hortobágy-Berettyó felső szakaszán. Másod- illetve első fokú készültséget tartanak fenn a Zagyván, a Berettyón, valamint a Körösökön.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×