Infostart.hu
eur:
361.78
usd:
315.54
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Közös magyar-szlovén árvíztározó

Közös árvíztározó építését tervezi Magyarország és Szlovénia magyar területen.

A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az InfoRádióban elmondta: a tározó "békeidőben" üres lesz, a Szlovéniából induló, majd oda visszatérő Kebele-patak vizét akkor eresztik bele, ha árhullám vonul végig rajta.

A tározó megépítésével meg lehetne védeni az alsóbb szakasz mentén fekvő magyar és szlovén településeket - közölte Nádor István.

Emlékeztetett arra, hogy az 1998-as árvíz idején több utat és a nemesi határátkelőt is le kellett zárni.

A tervezett tározó négymillió köbméter vizet fogadna be az árhullám idejére. Magyarország közös pályázatot nyújtott be az Európai Unióhoz a 600-650 millió forintba kerülő terv megvalósításához.

A remények szerint az építkezés költségeinek 50 százalékát a közösség finanszírozná.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×