Infostart.hu
eur:
361.67
usd:
315.47
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kossuthból és Petőfiből sok van

Több mint száz utcanév őrzi ma Budapesten az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékét. A legtöbb utcát Újpesten és a XV. kerületben nevezték el a márciusi események résztvevőiről.

Mészáros György utcanévszakértő az InfoRádióban azt mondta: jelenleg 111 utcanév őrzi a forradalom katonáinak emlékét, korábban viszont ennél is több volt. A városegyesítés miatt 84 közterület nevét kellett megváltoztatni.

Kossuthról, Petőfiről, vagy Batthyányról szinte minden városrészben elneveztek közterületeke.

A XVII. kerület kialakításakor több utcának is új nevet kellett adni, hiszen négy olyan 48-as személyiség is volt, akiről Rákoscsabán, Rákoskeresztúron, Rákoshegyen és Rákosligeten is elneveztek utcát.

Elsőként Kispesten mertek közterületeket elnevezni a forradalmon alakjairól, itt már 1871-ben volt Kossuth, Batthyány és Petőfi utca.

A 13 aradi vértanú emlékét azonban még sokáig nem őrizték így. Mára azonban egész városrészek emlékeztetnek rájuk.

Újpesten és Rákoscsabán az összes vértanúnak van utcája, de Pesterzsébeten és Soroksáron is 11-üknek állítanak így emléket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×