Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
315.49
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Csurka 2010-ben szerezné meg a hatalmat

2010-ben szeretné a hatalmat megszerezni a MIÉP elnöke. Csurka István a pártja és a Jobbik Magyarországért alkotta Harmadik út nevű szövetség ünnepi rendezvényén azt mondta: áprilisban az a feladat, hogy bejussanak a parlamentbe.

Meg kell akadályozni a kétpártiságot, ki kell szorítani az SZDSZ-t, majd 2010-ben meg kell kísérelni a hatalom megszerzését, amire ősi joga van Petőfi márciusa és 1956 szent forradalmának örököseinek, a leginkább elhallgatottaknak, a tiszta lelkűeknek, az igazmondóknak - mondta a MIÉP elnöke.

Csurka István szerint a Fidesz a kétpártrendszerben érdekelt, és nagykoalícióra lép a nomenklatúra burzsoáziával, a "nemzetközi liberalizmus kék-fehér zászlaja alatt kormányt alakít vele".

Kovács Dávid, a Jobbik Magyarországért elnöke szerint megbukott a rendszerváltozás rendszere, és ahogy az 1956-os forradalom és szabadságharc céljai közül, úgy az 1848-as 12 pontból sem valósult meg semmi mára.

Szerinte két részre osztható a magyar politikai elit: az egyik nyíltan nemzetellenes, a másik nemzeti, keresztény, jobboldali, de csak szavakban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×