Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
315.62
bux:
153084.83
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Nehezen mozgósítanak a pártok?

A közvélemény-kutatók szerint a pártok a választások előtti hetekben sem tudták megszólítani azokat a társadalmi rétegeket, amelyek körében eddig sem voltak túl népszerűek. Az MSZP-t főleg a városban élő idősebbek, míg a Fideszt a kisebb településeken élő fiatalok támogatják.

A Medián kutatási igazgatója az InfoRádióban azt mondta, hogy a nyugdíjasok továbbra is főleg a szocialistákat támogatják. A Fidesz annak ellenére sem nyert szavazókat ebben a körben, hogy több választási ígéretet is megfogalmazott számukra.

Karácsony Gergely elmondta: a Fidesz-szavazók többsége a kisebb településen élő, vallásos fiatalok köréből kerül ki. A szocialisták továbbra is az idősebb városiakra számíthatnak. A nyugdíjasok 58 százaléka támogatja az MSZP-t, 31 százalékuk a Fideszt.

A szabad demokratákra az eddigiekhez hasonlóan a nagyvárosban élő, főleg a budapesti értelmiségiek szavaznának. Az MDF bázisa már nehezebben körvonalazható, de a kisebbik ellenzéki párt támogatóinak többsége is városi értelmiségi.

Szinte ugyanezt mérte a Szonda Ipsos is. Felmérése szerint a Fideszt zömmel az 50 év alattiak, az MSZP-t pedig az 50 év felettiek támogatják.

Závecz Tibor véleménykutatási igazgató az InfoRádióban azt mondta: minél kisebb egy település, annál több Fidesz-szimpatizáns él ott. Ugyanez igaz fordítva is: a nagyobb településeken nő az MSZP-támogatók száma.

A szabad demokratákat az idősebb korosztály már alig támogatja, szimpatizánsaik többsége inkább középkorú, vagy fiatal diplomás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×