Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
315.62
bux:
153084.83
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Fidesz: négy kormányfőjelölt vitázik majd

A Fidesz közlése szerint mind a négy parlamenti párt elfogadta az ellenzéki párt javaslatát arra, hogy részt vegyenek az április 5-ei miniszterelnök-jelölti vitán.

Az ellenzéki párt szóvivője úgy fogalmazott: mindannyiunk közös érdeke, hogy az emberek a lehető legtöbb ismeret, legalaposabb tájékozottság birtokában hozhassák meg a választással kapcsolatos döntésüket.

Selmeczi Gabriella ezt azután közölte, hogy Deutsch-Für Tamás fideszes országgyűlési képviselő támogatta az MDF és az SZDSZ részvételét az MSZP és a Fidesz miniszterelnök-jelöltjeinek vitáján.

Deutsch-Für Tamás hozzátette: azt nem tartaná helyesnek, ha az tervezett vitasorozaton is megjelennének a két kis parlamenti párt szakértői.

A politikus azt is elmondta, hogy a Fidesz képviselői a keddi kormányülés előtt személyesen adják át a meghívókat az érintett minisztereknek.

Nyakó István, az MSZP szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a szocialista politikusok soha nem utasították vissza a vitára szóló meghívókat, de a kormánytagok szívesebben vennék át a Fidesz választási programját.

Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke és Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje jelezte: kész részt venni az április 5-ei vitában.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×