Infostart.hu
eur:
365.46
usd:
321.38
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Részletesen vitáznak a költségvetésről

Megkezdte a jövő évi költségvetés tervezetének részletes vitáját az Országgyűlés. A képviselőknek nyolc órájuk van arra, hogy a vita végére jussanak.

Első felszólalóként Keller László szocialista képviselő ismertette módosító indítványát, amely szigorítaná a normatív támogatás felhasználásnak ellenőrzését a személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények esetében. A politikus szerint a változtatás elfogadásával visszavonhatnák a jogtalanul igénybe vett összegeket.

A Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetője, Varga Mihály arról beszélt, hogy az eddig elfogadott módosító indítványok eredményeként néhány terület többletforráshoz juthat 2006-ban, de összességében nem lett jobb a tervezet.

Az ellenzéki politikus úgy vélte: a kormány hiteltelené vált a piac szemében, és az euró 2010-es bevezetése is kétséges, ha jelenlegi formájában fogadják el a büdzsét.

Molnár Albert, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára válaszában azt mondta: Varga Mihály nem a költségvetés tervezetéről, hanem a magyar gazdaság fideszes elemzéséről szólt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés jöhet Európa tőzsdéin. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×