Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.7
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A man in a car shows frustration, gesturing with his hands.
Nyitókép: Jana Murr/Getty Images

Ritkán látni hasonlóan veszélyesen közlekedő sofőrt – videó

Egy fehér furgon kirívóan veszélyes manővereket hajtott végre az M1-esen, amit rögzített is egy fedélzeti kamera. Volt minden: leszorítás, koccanás, előzgetés, bújócska...

A Budapesti Autósok közösségi oldal olvasója nem mindennapi felvételt készített és küldött be, amit Mosonmagyaróvár felé közlekedve rögzített az M1-es autópályán.

„A videó indítása előtt már a fehér furgonos 130-as (vagy még nagyobb) tempónál is fél méteres követéssel kezdte az «ismerkedést» mögöttem, ezután viszont egy másik – a felvételen látható – autóssal is «összeveszett», mert egymásra húzták – talán véletlenül – a kormányt, majd az ablakot lehúzva üvöltöztek egymással” – írta a felvétel készítője, hozzátéve, hogy ekkor érezte azt, hogy be kell kapcsolnia a kamerát.

Jól látható a videón, hogy a fehér furgon sofőrje szándékosan leszorítja a belső sáv melletti szalagkorlát felé a belső sávban haladó fekete BMW kombit. Valószínűleg kárt is okozott benne, ez azonban nem látszik tisztán. A koccanás után a BMW-s félrehúzódott megnézni a kárt, de az osztrák rendszámos furgonos nem volt hajlandó megállni, hanem teljes gázzal száguldott tovább a határ felé, folyamatosan meghaladva a megengedett sebességet.

A videó készítője menet közben felhívta a 112-t, ahonnan a rendőrséghez kapcsolták és részletesen beszámolt a látottakról. Megnyugtatták, hogy odaszólnak a határátkelőhöz az osztrák kollégáknak (kb. 8-10 km-re voltunk ekkor a határtól). A határnál dudálva-villogva jelezte a rendőröknek, hogy gond van, és meg is állt a kapuban, hogy a furgonos ne tudjon átcsusszanni. Megmutatta a felvételt a hatóság embereinek, akik rögtön félre is állították az illetőt.

Az nem derül ki a beszámolóból, hogy végül mi lett az ámokfutó sorsa, mert a videó beküldője nem várta meg, viszont bánja, hogy nem adta át a felvételt a magyar rendőrségnek bizonyítékként.

„Valójában úgy gondolom, amúgy is a magyar rendőrségnek kell ebben az esetben intézkednie, így hozzájuk kellene valahogy eljusson a videó. Viszont azt nagyon nem szeretném, hogy ha a másik autós (sértett) jelentkezne, viszont bizonyíték híján elhajtanák” – tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×