2026. február 17. 14:08 Magasabb ösztöndíjjal segítenék a roma diákok jövőjét A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Roma Nemzetiség Tanulmányi Ösztöndíjáról szóló BM rendelet módosításának tervezetét.
2026. február 17. 13:56 Elismerte a bűnösségét – ez vár most a száguldozó győri gázolóra Életét vesztette egy buszmegállóban várakozó nő szombat délelőtt Győrben, miután egy száguldozó, „gyorsulási versenyt tartó” autó letért az úttestről és elütötte. A vétkes sofőrt kedden állították bíróság elé.
2026. február 17. 13:44 Tovább tartaná rács mögött az antifákat az ügyészség Maja T. és társai ügyében súlyosabb büntetés kiszabására tett indítványt a Fővárosi Főügyészség – tudta meg a Magyar Nemzet.
2026. február 17. 13:32 Vitalij Klicsko: Kijev végveszélyben, míg Zelenszkij a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva erősíti a hatalmát Kijev főpolgármestere a brit The Times című újságnak nyilatkozva bírálta az ukrán elnököt és kendőzetlenül beszélt a kettejük közti ellentétekről.
2026. február 17. 13:20 Elemzők: nagy nevek vannak a Fidesz listáján, de néhányuk szerepeltetése szimbolikus jelentőséggel bír A Nézőpont Intézet vezetője szerint 40-43 mandátumot szerezhet a Fidesz-KDNP az országos listáról. A Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője szerint sok a régi arc a lista elején. Mráz Ágoston Sámuel és Závecz Tibor erről az Inforádió Aréna című műsorában beszélt.
2026. február 17. 13:08 Irán ismét megfenyegette az Egyesült Államokat – videó A perzsa állam hadgyakorlat keretében rakétákat lőtt ki a Hormuzi-szorosba, amelyen a globális olajexport jelentős része halad át. Ezután Ali Hámenei ajatollah az Egyesült Államokat fenyegette meg, miközben Genfben éppen folytatódnak az iráni–amerikai atomtárgyalások.
2026. február 17. 12:56 Holland védelmi miniszter: olyan könnyű feltörni az F-35-ösök rendszerét, mint egy telefont Gijs Tuinman súlyos állítást fogalmazott meg, szerinte olyan könnyű belepiszkálni az amerikai harci repülők rendszerébe, mintha egy iPhone-t vagy egy játékkonzolt jailbreakelne valaki.
2026. február 17. 12:44 A Taylor Swift-koncerten robbantani akaró férfi dzsihadista propagandát kapott Terrorizmussal és más bűncselekményekkel vádoltak meg egy 21 éves férfit Ausztriában, aki 2024-ben merényletet tervezett Taylor Swift bécsi koncertjén.
2026. február 17. 12:32 Óriási lángok Oroszországban: ismét keményen visszavágtak az ukránok – videó Kigyulladt egy nagy orosz olajfinomító és egy lőszerraktár. Az éjszakai orosz légitámadásokkal szinte egyidőben az ukrán hadsereg is dróncsapásokat mért fontos oroszországi gazdasági célpontokra.
2026. február 17. 12:20 Nagy változás jöhet a patikákban, orvos sem kellhet a receptfelíráshoz, megszólalt az orvosi kamara Kiterjesztenék a gyógyszerészek és az egyetemi végzettségű ápolók jogosultsági körét. Bidló Judit, a Belügyminisztérium egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára szerint ez a betegek érdekeit szolgálja, míg Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint úgy alakítják át az orvosi jogköröket, hogy „kihagyják belőle az orvosokat”.
2026. február 17. 12:08 Orbán Viktor: jön a legnagyobb Békemenet Március 15-én Békemenet. A legnagyobb – posztolta ki Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon. Magyar Péter is posztolt, ő „rendszerváltó Nemzeti menetet” hirdetett.
2026. február 17. 11:56 Elhunyt a legendás polgárjogi aktivista 84 éves korában meghalt Jesse Jackson, a szónoki tehetségű baptista lelkész és polgárjogi aktivista.
2026. február 17. 11:44 Horror Dunaföldváron: megkötözték a nőt, de az lerágta a köteléket és elmenekült a babájával Sokkos állapotban, karjában csecsemőjével kért segítséget szombat hajnalban egy férje elől menekülő nő. Egy dunaföldvári pékség alkalmazottja hívta a 112-t.
2026. február 17. 11:32 Hortay Olivér: az Adria csak átmeneti megoldás lehet, a Barátság-vezeték kiesése hosszabb távon nagyon kockázatos Ukrajna szándékosan akadályozza az olajszállítás újraindítását a Barátság-vezetéken keresztül, ezzel próbál politikai nyomást gyakorolni a régióra, elsősorban Magyarországra – fogalmazott az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Mint mondta, hazánknak ugyan vannak tartalékai, de azokat havária helyzetekre tartják fenn, és nem azért vannak, hogy „politikai viták okozta ellátási nehézségekre nyújtsanak fedezetet”.
2026. február 17. 11:20 Mintha a Marca egy gigantikus Real Madrid-ajánlatnak ágyazna meg: minden nap ír Szoboszlairól A tekintélyes madridi lap, a Marca is érdekesnek tartotta kiemelni, hogy a Liverpool FC szurkolói Szoboszlai Dominiknak a Barnsley elleni mérkőzésen, a tizenhatoson kívülről lőtt gólját választották január hónap góljának. A spanyol lap szerint a magyar középpályás a világ legjobb szabadrúgáslövője.
2026. február 17. 11:08 Orbán Balázs: stratégiai fontosságú Orbán Viktor jó kapcsolata Donald Trumppal Erős stratégiai szövetség áll fenn Magyarország és az Egyesült Államok között – fogalmazott Orbán Balázs, s miniszterelnök politikai igazgatója az Igazság órája műsorában. Úgy véli: zavaró tényezők vagyunk Brüsszel számára, Magyar Péter pedig „zűrös alak”, aki kockázat lenne Magyarország békéjére és biztonságára – fogalmazott.
2026. február 17. 10:56 Halálos baleset érte a fiatal sportcsillagot Edzés közben ütötték el a 18 éves olasz profi kerékpárversenyzőt.
2026. február 17. 10:44 Újabb brutális légitámadás érte Ukrajnát – videó Az orosz hadsereg összesen 29 különböző típusú rakétával és 396 drónnal támadott ukrajnai energetikai és infrastrukturális létesítményeket keddre virradóra, és bár több mint 90 százalékukat megsemmisítette az ukrán légvédelem, a támadásnak halálos áldozata és sebesültjei is vannak, lakóházak és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg - közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
2026. február 17. 10:32 Megölt egy magyar férfit az elefánt Srí Lankán megölt egy 64 éves magyar turistát egy elefánt.
2026. február 17. 10:20 Buszbaleset: bennégett a sofőr a budapesti járaton Egy Krakkóból Budapestre tartó távolsági autóbusz és egy fával megrakott teherautó szemből ütközött Szlovákiában.
2026. február 17. 10:07 „Kenyér és víz”, „több millió emberélet” – brutális orosz nyilatkozatot szivárogtattak ki Kreml-közeli források szerint Vlagyimir Putyin kulcsfontosságú tanácsadója elképesztően harcias beszédet tartott.
2026. február 17. 09:54 Orbán Viktor: az alkalmasságon túl négy feltételnek kellett megfelelnie a jelöltjeinknek A Fidesz-KDNP hétfőn délután nyilvánosságra hozta az áprilisi országgyűlési választás országos listáját, amelyet ezúttal is Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök vezet. A kormányfő a nyilvános bejelentéskor arról beszélt, hogy milyen politikai feltételei voltak a listára kerülésnek.
2026. február 17. 09:41 Elindult a Tisza Párt választás előtti utolsó országjárása Magyar Péter hétfőn Mezőkövesdre látogatott el, ahol azt mondta, „a hatalom kétszínű, arrogáns, pökhendi, hazug és erőszakos, amelytől a korrupció mellett halálgyárakat kapott az ország”. Megígérte, hogy ha a Tisza Párt kormányra kerül, felszámolja az energiaszegénységet, és mindent meg fog tenni azért, hogy Magyarország egy jobb hely legyen.
2026. február 17. 09:28 Óriási tűzoltásban a Magyar Közút – kétszer rosszabb a helyzet, mint tavaly 4600 kátyús helyet tartanak nyilván, de az időjárás miatt a javítások kétharmada még nem tartós. Országszerte folyamatos a kátyúk javítása, ahogy melegszik az idő, egyre hatékonyabb az úthibák megszüntetése – mondta Mikesz Csaba, a Magyar Közút Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.
2026. február 17. 09:15 Téli olimpia minden mennyiségben – sport a tévében Az olimpia mellett azért lesz még foci, kézilabda, lósport és kerékpározás is.
2026. február 17. 09:02 Halálos lövések, árván maradt bocsok – újabb medvetámadás történt Szlovákiában Súlyos medvetámadás történt vasárnap a szlovákiai Rózsahegy közelében. Egy 57 éves férfi fakitermelési ellenőrzést végzett fiával és vadászkutyájával, amikor egy meredek, sziklás lejtőről váratlanul rájuk rontott egy anyamedve. Az állatot egy marokfegyverrel lelőtték, a rendőrség orvvadászat gyanújával indított eljárást.
2026. február 17. 08:49 Koren Balázs: a mesterséges intelligencia nem lehet macska-egér játék az oktatásban Március 2-án folytatódik a Yettel ProSuli ingyenes, online AI workshopja, ahol a program szakemberei a tanároknak segítenek eligazodni a mesterséges intelligenciával kapcsolatos újdonságokban.
2026. február 17. 08:36 Saját ikertestvérének adta ki magát, hogy megússza a bolti lopást Azért, mert megpróbálta megtéveszteni a rendőröket, a nőnek a lopás mellett hamis vád és közokirat-hamisítás miatt is felelnie kellett. Most egy év szabadságvesztés vár rá.
2026. február 17. 08:23 Európában is jön új dobásával az Uber Az amerikai személyszállító vállalat első körben hét európai országban vezeti be ételfutár-szolgáltatását, hogy ezzel „felrázza” az öreg kontinens kiszállítói piacát.
2026. február 17. 08:10 Rejtélyes kőkori leletet találtak Sepsiszentgyörgyön A lelet mintegy 7500 éves, és egy beruházás kapcsán végzett régészeti feltárás során bukkantak rá.
2026. február 17. 07:57 Új gyakorlatok segíthetnek a demencia elleni küzdelemben Egy friss kutatás szerint a demencia és az Alzheimer-kór kockázatát egyedül a gyorsaságot fejlesztő kognitív gyakorlatok csökkentették, míg a memória- és érvelési tréningek hatástalannak bizonyultak. Azoknál, akik ilyen gyorsasági feladatokat végeztek és később ismételték is őket, 25 százalékkal alacsonyabb volt a demencia kialakulásának esélye.
2026. február 17. 07:44 Egyre több helyen alkalmas a Duna szabadstrand létesítésére Akár úszósávokat is ki lehetne alakítani a folyón.
2026. február 17. 07:31 Csernobil csápjai messzebbre érnek, mint gondolnánk A német Bonni Egyetem kutatói jutottak ilyen következtetésre.
2026. február 17. 07:05 Zuhant az illegális határátlépések száma az EU-ban, az oka is megvan A téli hideg, a jeges viharok és a háborgó tenger a főbb migrációs útvonalakon hozzájárult az Európai Unióba irányuló illegális határátlépések csökkenéséhez.
2026. február 17. 06:52 Van egymillió dollárja? Ennyiért kínálja egy milliárdos a „halhatatlanságot” Bryan Johnson milliárdos egészségügyi programjába nem olcsó a belépés, viszont azt ígéri, igazán prémium szolgáltatásban lesz része a jelentkezőknek.