Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.93
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv
Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz országos választmányának elnöke beszédet mond a Fidesz-KDNP kampánynyitó rendezvényén a Bács-Kiskun megyei 5. számú országgyűlési egyéni választókerületben a kiskunhalasi Városi Filmszínházban 2022. február 15-én.
Nyitókép: Ujvári Sándor

Kövér László: veszélyes időket élünk

A házelnök szerint sem a kormányoldal, sem az ellenzék nem számított ekkora Fidesz-győzelemre.

Szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy van-e lehetőség az olykor a gyűlöletig menő szembenállás feloldására, mégis mindannyiunk kötelessége, hogy megőrizzük és erősítsük azt, ami összeköt bennünket - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Mandiner legfrissebb számában megjelent interjúban.

Hangsúlyozta: a kormányoldal "konokul" próbál egy határozott jövőkép szerint eljárni, "ez arról szól, hogy van egy egységes nemzet, s annak a különböző csoportjai szolidárisak egymással".

Szerintünk létezik az egyetértésnek egy tisztességes és fenntartható alapja: a haza, a nemzeti kultúra, a hagyományos értékek tisztelete, illetve a nemzeti érdekek szolgálatának és a nemzeti szuverenitás védelmének parancsa - mondta. Csak sajnos a magukat baloldalinak vagy liberálisnak beállító politikusok, illetve a társadalmat manipuláló megmondóemberek nem fogadják el, hogy a politika valódi értelmét a nemzeti közösség fenntartása és erősítése jelenti - tette hozzá a házelnök.

Kövér László szerint azért alakult ki szakadék, azért nincs érdemi átjárás a két politikai oldal között, "mert a baloldalról - politikai értelemben - szisztematikusan irtották ki azokat, akik még a pártállamnak a nemzeti-népi szárnyát alkották. Ők baloldali gondolkodásúak voltak, de a nemzet problémáit akarták baloldali eszközökkel megoldani".

Ma viszont a baloldal képviselői mintha egyfajta szellemi világproletariátus részét képeznék, akiknek se Istenük, se hazájuk, se kötődésük, se családjuk, sőt már nemük sincsen. Minden identitáselemet megpróbálnak erőszakkal kilúgozni az ember életéből, minden szerves közösséget igyekeznek szétbomlasztani - fogalmazott Kövér László.

A házelnök szerint veszélyes időket élünk, hiszen nem múltak el a covid-válság hatásai, a szomszédunkban háború dúl, ami az inflációval, illetve a megugró energiaárakkal tovább súlyosbítja a gazdasági helyzetet, egyúttal rendkívüli biztonsági kihívást is jelent Magyarországnak.

Ezzel párhuzamosan a keresztény alapokon álló kultúránkat és értékrendünket érő totalitárius liberális-újmarxista támadás szinte már azt is lehetetlenné teszi, hogy Európa megbízható erkölcsi iránytűvel rendelkezve próbálja meg kijelölni a maga számára a jövőbe vezető irányt - tette hozzá.

Szerinte

ha ebben a többszörösen összetett, a káosz felé tartó helyzetben az ellenzék került volna hatalomra, "abban egészen hamar, ráadásul egyszer és mindenkorra tönkrementünk volna".

Kövér László az interjúban arról beszélt, sem a kormányoldal, sem az ellenzék nem számított ekkora Fidesz-győzelemre. Utóbbi szerinte arra készült, hogy egy viszonylag szoros eredmény után kétségbe vonja a választás tisztaságát, ezáltal az új kormány legitimitását.

Ha ezt nem is sikerült volna elérni, a következő választásra akkor is kedvező kiindulópozíciót kínált volna számukra. Egy biztos, nem hagyták volna, hogy a következő négy évben a kormány az ország biztonságának fenntartására tudjon koncentrálni - fogalmazott, hozzátéve, ebből a helyzetből egy nagy győzelem volt az egyetlen kiút.

Kövér László az interjúban

jellemtelenséggel vádolta az ellenzéket,

mondván, a választás estéjén "úgynevezett szövetségesei megalázó módon ott hagyták vergődni Márki-Zay Pétert a színpadon, a háttérben a családjával, mihelyt befejezte a beszédét, Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter nem átallotta frissiben rátolni a kudarc felelősségét".

Hozzátette, a miniszterelnök-jelölt kiválasztásakor az ellenzék kényszerhelyzetben volt, hiszen "a talaját és hitelét vesztő Karácsony Gergelyt kellett lecserélni, mivel ősszel már világos volt számukra, hogy sem neki, sem pedig Dobrev Klárának nincs sok esélye Orbán Viktorral szemben".

A házelnök a 2010 óta eltelt időszakról szólva úgy nyilatkozott, "előttünk senkinek nem sikerült jobb teljesítményt nyújtania", "ami a képességeinkből és a lehetőségeinkből tellett, azt kihoztuk magunkból és az országból is".

Ezt az is bizonyítja, hogy - túl a gazdasági mutatókon, a szegénység kockázatának csökkenésén vagy a családi támogatások növekedésén - hazánk nemzetközi súlya olyan mértékben megnőtt az elmúlt tíz-tizenkét évben, hogy a magyar választáson, ahogyan Orbán Viktor fogalmazott, a világgal állt szemben a Fidesz-KDNP - jegyezte meg.

A gyermekvédelmi népszavazásról szólva Kövér László elmondta, az a 2016-os kvótareferendumnál is erősebb felhatalmazást adott a kormánynak a magyar álláspont képviseletére, hiszen most három és fél mil­lióan szavaztak érvényesen, s a válaszok óriási többsége egybeesett a kormány álláspontjával.

A házelnök úgy fogalmazott, Magyarország számára az európai politika lesz a jövő legnagyobb kihívása, mivel "a háború - valószínűleg - évtizedekre tönkreteszi Európa és Oroszország között a normális politikai, gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatokat. Nagy a veszély, hogy egy új vasfüggöny fog leereszkedni Európában".

Ebben az esetben, hangsúlyozta, Európa gazdasági, politikai értelemben, érdekérvényesítő képességét, kulturális, mentális állapotát tekintve is gyengülni fog, a kérdés pedig az, hogy miként reagál a háború utáni helyzetre a kontinens.

A házelnök azon meggyőződésének adott hangot, hogy "noha Oroszország a Nyugathoz, sőt Közép-Európához képest is jelentősen eltérő kultúrát képvisel, mégiscsak a keresztény Európa része".

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×