Infostart.hu
eur:
379.29
usd:
321.69
bux:
131127.43
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke újságíróknak nyilatkozik, miután az ellenzéki pártok egyeztetést tartottak a DK központi irodájában 2018. március 18-án. A tárgyalást Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, meghívta az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit. A Jobbik nem fogadta el a meghívást.
Nyitókép: Illyés Tibor

Gyurcsány: a kormányváltást veszélyeztetheti az LMP

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az LMP "mandátumok sorát" veheti el az ellenzéktől és veszélyeztetheti a kormányváltást azzal, ha koordináció nélkül indítja el fővárosi jelöltjeit.

Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóján az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK vezetőinek vasárnap esti találkozójáról azt mondta, hogy a szocialisták és a DK ki akarták szélesíteni a két párt korábbi megállapodását, az LMP viszont "konkrét javaslat nélkül érkezett és konkrét javaslat megtétele nélkül távozott". Nem sikerült megtudni tőlük, hogy mit kérnének egy együttműködés során a Jobbiktól, illetve a szocialistáktól és a DK-tól - fogalmazott a politikus.

Nem lehet attól függővé tenni a Lehet Más a Politika megállapodási szándékát, hogy az LMP vagy a demokratikus ellenzék bármely másik pártja képes-e egyezségre jutni a Jobbikkal - szögezte le Gyurcsány Ferenc, aki szerint ez az előfeltétel indokolatlan és elfogadhatatlan.

Gyurcsány Ferenc megismételte: tárgyalni kell a Jobbikkal, de a tárgyalásoknak nem választási együttműködésről vagy közös kormányzásról kell szólniuk, hanem arról, hogy hogyan működnek majd együtt a parlamentben "Orbán bűnös rendszerének lebontásában". A csütörtöki meghívásnak az is része volt, hogy a Jobbikkal nincs választási együttműködés - emelte ki.

A DK abban bízik, hogy a következő három hétben az LMP - a Jobbikkal folytatott tárgyalásoktól függetlenül - megállapodik a demokratikus ellenzéki pártokkal - felelte egy kérdésre.

A vasárnapi egyeztetésre azokat a pártokat hívták meg, amelyeknek megvan a parlamenti bejutáshoz szükséges támogatottsága - reagált arra, hogy az Együtt kifogásolta, hogy ők nem kaptak meghívót.

A pártelnök az LMP-s Vágó Gábor vasárnapi, a vendéglátót részegséggel vádoló szavaira úgy reagált: nem lehet emberi becstelenséggel tisztességes politikát építeni. Gyurcsány Ferenc a saját és Molnár Csaba DK-alelnök nevében is visszautasította "az emberi aljasságnak ezt a megnyilvánulását".

Hangsúlyozta, hogy a tárgyalásra vidékről érkezett egy olyan autóval, amelyet ő vezetett és amelyben felesége és hároméves gyermekük is ott ült. A pártelnök a feltételezést is kikérte magának, hogy - a szabálysértés mellett - felesége és gyermeke életét veszélyeztetné.

A politikus egy újabb témáról beszélve felhívta a figyelmet arra a hírre, hogy a határon túlról érkező 438 ezer szavazási kérelemből 365 ezret már névjegyzékbe vettek. A határon túl élőket, néhány adatuk birtokában bárki regisztráltathatja a tudtukon kívül és bárki szavazhat is a nevükben, mindezt úgy, hogy a névjegyzék sem nyilvános - értékelte. Hangsúlyozta, korábban a Nemzeti Választási Iroda is "több mint aggályosnak" tartotta a kettős állampolgárok szavazási eljárását.

Egy másik témára áttérve elmondta, írásbeli kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz, amelyben azt tudakolta, mit tesz a kormány annak érdekében, hogy megvédjék a magyar választást az orosz beavatkozástól. Szavai szerint a kormányfő nevében válaszoló Pintér Sándor belügyminiszter nem adott érdemi választ arra, hogy létezik-e ilyen kockázat és dolgoznak-e ennek elhárításán.

Gyurcsány Ferenc azt is közölte, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke alaptalannak találta a Magyar Idők főszerkesztője által ellene kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást, ezért az ügyet lezárta.

A pártelnököt megkérdezték a Magyar Időkben megjelent állításról, miszerint a Migration Aid illegális adatbázisokat épített a tranzitzónákban. Azt felelte, hogy a lapot nem tartja olyan hiteles forrásnak, hogy a hírt kommentálja.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×