Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
324.68
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Orosz katonák

Oroszország: már elektronikusan sorozzák be a fiatalokat, nehezebb elbújni a behívó elől

Nem küldik Ukrajnába őket, viszont nehezebb lesz elbújni – mert elektronikus formában kapják meg a behívót. Ezt üzenték a sorköteles férfiaknak az Oroszországban október 1-jén indul az őszi sorozási kampány előtt a hatóságok.Az első, külföldre készülő fiatalembert már meg is állították egy moszkvai reptéren.

Az október 1-én induló őszi sorozási kampányt már az új, még nyáron bevezetett elektronikus értesítőkkel vezénylik le Oroszországban. A hadköteles fiatalok az állami ügyintéző portálon, a Goszuszlugin keresztül kapnak értesítést, és ezzel párhuzamosan szigorúbb korlátozásokat is bevezetnek azokkal szemben, akik ignorálják az üzenetet. Emellett az illető státuszát úgy állítják át, hogy az különböző ellenőrzések során is megjelenjen.

Az első beszámolók szerint a rendszer működik: szeptemberben a moszkvai Seremetyevo repülőtéren a határőrök megállítottak egy 28 éves férfit, miután a digitális rendszer jelezte, hogy tilos külföldre utaznia.

Az illető már korábban is megpróbálta elkerülni a szolgálatot, és látta, hogy le van tiltva, de elmondása szerint tesztelni akarta, hogy tényleg kiszűri-e a rendszer.

A hatóságok közölték vele: az utazási tilalmat csak személyes megjelenés esetén, a helyi hadkiegészítő parancsnokság oldhatja fel. A hírt az ukrán kormányhoz kötődő, angol nyelvű oldal, a United24 Media hozta le.

Az orosz sajtóban is közzétett szabályok szerint aki 20 napon belül nem jelenik meg a hadkiegészítő parancsnokságon, az egy sor korlátozásra készülhet fel. Ide tartozik a hitelfelvétel és az autóvezetés tilalma, az ingatlanügyletek felfüggesztése, valamint a vállalkozói regisztráció blokkolása és egy, körülbelül 320 dollárnak megfelelő bírság. A határátlépést pedig már a behívó közzétételének pillanatától megtilthatják – ahogy ezt a moszkvai reptéren megállított fiatal is tapasztalhatta.

Jogvédő szervezetek szerint a digitális nyilvántartás nyáron indult kiépítése kifejezetten azt a célt szolgálta, hogy a hatóságok a mostani kampány előtt minél pontosabb adatbázist állítsanak fel a hadkötelesekről.

Az orosz hatóságok azt ígérik: nem küldik az ukrajnai frontra a fiatal sorkatonákat – bár az ukrajnai háború kezdeti szakaszában érkeztek arról hírek, hogy sorkatonákat vetettek be és egy részük életét is vesztette.

A most behívottak az ország területén belül, állandó alakulatoknál és kiképzőbázisokon fognak szolgálni. A hivatalos közlés szerint a behívásról szóló döntés egy évig érvényben marad: ha valakit nem hívnak be ősszel, akkor a következő, tavaszi sorozási időszakban is berendelhetik.

Azt, hogy hány embert hívnak be most, az orosz vezérkar egyelőre nem hozta nyilvánosságra. A hivatalos tájékoztatás szerint azonban legalább minden harmadik újoncot olyan kiképzőközpontokba irányítanak, ahol korszerű fegyverrendszerek kezelését sajátíthatják el. Áprilisban az utóbbi idők egyik legintenzívebb sorozását folytatták le és 160 ezer embert hívtak be az orosz fegyveres erőkbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×