A katari légierő gépeinek díszkíséretével landolt szerdán az apró Öböl-államban Donald Trump, ahol a házigazdák piros Tesla Cybertruck furgonok vezette konvojjal vitték be a fővárosba. Katar a térség legnagyobb amerikai bázisának ad otthont, de közben aktív közvetítő Izrael és a Hamász között, illetve az orosz-ukrán fogolycserékben is. A helyi uralkodói család egy sajátos ajándékkal is fogadta Trumpot – egy több száz millió dolláros luxusrepülővel. Mindez azért is váltott ki vitát, mert Trump a katari Boeinget akarja elnöki gépként használni.
A dohai megálló előtt Trump történelmi látogatást tett Szaúd-Arábiában. A vizit egyrészt a masszív, 142 milliárd dolláros fegyverszállítási és a szaúdiak 600 millió dolláros amerikai befektetésekről szóló megállapodásai miatt fontos.
Geopolitikai szempontból pedig Trump és Ahmed es-Saráa, szíriai elnök kézfogása volt az áttörés. Az újabban öltönyt viselő és decemberben, az Aszad-rendszer meglepetésszerű elűzése után hatalomra került elnök korábban dzsihadista harcos volt.
Trump „kemény, fiatal és szimpatikus fickónak” és „nagyon kemény múlttal rendelkező harcosnak” nevezte az egykor amerikaiak ellen is harcoló Saráát. 25 éve ez volt az első alkalom, hogy amerikai és szíriai elnökök találkoztak. Trump azzal tett gesztust az új kormánynak, hogy közölte: feloldja a Szíria elleni szankciókat – de kért is pár dolgot.
Például azt, hogy
Szíria írja alá az Izrael diplomáciai elismerését magában foglaló Ábrahám-egyezményeket, amelyeket néhány más arab állam már megtett.
Továbbá, hogy vállalja: nem engedi újra felemelkedni az Iszlám Államot és átveszi ama fogolytelepek ellenőrzését, ahol dzsihadistákat őriznek és kitoloncolja a külföldi terroristákat.
Előzőleg a szaúdi házigazdák is igyekeztek a hamburgerkedvelő vendég kedvében járni: Mohamed bin-Szalman koronaherceg, rövidített becenevén MBSz egy mini McDonalds-kocsit kapcsoltatott annak a furgonnak a hátuljára, amellyel Trump Rijádba érkezett. A későbbi vacsorára pedig maga a koronaherceg fuvarozta egy golfkocsival.
„Én túlságosan is kedvellek” – jutalmazta meg egy bókkal MBSz-t az elnök, akit a szaúdi befektetési fórumra elkísért Elon Musk, Jensen Huang, az Nvidia és Larry Fink, a panamai kikötőt egy kínai cégtől kivásárló Black Rock főnöke. „Mohamed, te hogy vagy képes aludni” – kérdezte a láthatóan elégedett házigazdát, miközben méltatta, hogy a koronaherceg „az elmúlt nyolc évben rácáfolt kritikusaira” azzal, ahogy átalakította országát.
Repkedtek a bókok a következő állomáson, Katarban is, ahol 10 ezer amerikai katona állomásozik és ahol az emír a béke emberének nevezte az elnököt.
Miközben egyébként Trump érdekes módon legfőbb szövetségeséhez, azaz Izraelbe most nem látogat el, a sorok között érezhető volt, hogy a Netanjahu-kormánynak nincs oka a panaszra. Az amerikai elnök egy sor szunnita vezetővel – köztük a szíriaival – fűzte szorosabbra a viszonyt, még jobban elszigetelve Izrael nagy ellenségét, Iránt. És nem sokat foglalkozott azzal, hogy a zsidó államot a gázaiak éheztetésével vádolják, miközben újabb csapásai nyomán ismét több tucat palesztin lakos vesztette életét.
(A nyitóképen: Donald Trump amerikai elnök és Ahmed as-Saráa ideiglenes szíriai elnök kezet fog Rijádban 2025. május 14-én. Jobbról Mohamed bin Szalmán herceg, szaúd-arábiai trónörökös.)