Infostart.hu
eur:
378.78
usd:
321.74
bux:
126534.75
2026. március 2. hétfő Lujza
Egy nő leadja szavazatát a szlovákiai parlamenti választáson a felvidéki Óbáston 2016. március 5-én. Megközelítőleg 4,4 millió választópolgár 23 politikai pártra és mozgalomra, illetve azok közel 2900 képviselőjelöltjére adhatja le voksát.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Elnökválasztás: máris beindult az üzengetés Szlovákiában

Húsvét előtt, és minden bizonnyal húsvét után is az urnákhoz járulnak idén a szlovákok. Peter Pellegrini házelnök ugyanis bejelentette, hogy március 23-án tartják az államfőválasztás első fordulóját. Sem a hármas kormánykoalíció, sem az ellenzék nem mondta ki egyértelműen, kit látna szívesen a leköszönő Zuzana Čaputová székében, de a két oldal közti üzengetések már beindultak.

Az idei húsvét az államfőválasztás jegyében telik majd Szlovákiában. Március 23-án lesz a közvetlen államfőválasztás első fordulója – jelentette be Peter Pellegrini házelnök. Ha szükség lesz rá, a második fordulót két héttel később, április 6-án tartják. Zuzana Čaputová köztársasági elnök megbízatása június 15-én telik le, és az államfő tavaly bejelentette, hogy nem indul újra a posztért.

Az idei államfőválasztáson való indulási szándékát elsőként Ján Kubiš, Robert Fico miniszterelnök egyik korábbi kormányának külügyminisztere jelentette be, aki párton kívüli független jelöltként vesz részt a megmérettetésben. Rajta kívül indulási szándékát már tavaly augusztusban bejelentette Ivan Korčok is, aki rövidebb ideig Igor Matovič, majd Eduard Heger kormányaiban is betöltötte a külügyminiszteri posztot.

Várható, hogy jelöltként indul maga a házelnök, a második legerősebb kormánypárt, a Hlas elnöke, Peter Pellegrini is, aki ezzel kapcsolatos hivatalos bejelentését január 19-re ígérte. Neki saját pártján kívül a legerősebb kormánypárt, a Smer elnöke, Robert Fico kormányfő is támogatást ígért. Peter Pellegrini fontosnak tartja, hogy az államfő együttműködjön a kormánnyal és a parlamenttel. Egyúttal megjegyezte, ha ő lesz a Szlovák Köztársaság elnöke, mindent megtesz majd azért, hogy a törvény betűjét betartva pártatlan elnöke legyen az országnak.

Azt is közölte, hogy közvetlenül a jövő hét péntekre ígért bejelentés után nem mond le sem a pártelnöki, sem a házelnöki posztról.

Az ellenzéki oldalon induló, mindenekelőtt a liberálisok és a progresszívek támogatását élvező Ivan Korčok elnökjelölt kijelentette, hogy köztársasági elnökként kész együttműködni a miniszterelnökkel és a kormánytagokkal, de szükség esetén a fékek és ellensúlyok biztosításában is szerepet vállalna.

Korčok szerint

a tavaszi államfőválasztás tétje, hogy a kormányfő az elnöki hivatalon keresztül átveszi-e a teljes irányítást az országban, és minden hatalom egy kézben összpontosul.

„Szigorú, de igazságos államfő akarok lenni, aki a kormány jó lépéseit is képes elismerni, de határozottan szembehelyezkedik vele, ha nem az ország érdekei szerint cselekszik” – szögezte le Ivan Korčok, aki az elkövetkező időszakban intenzív kommunikációra készül a választókkal.

Szlovákiában államfőt közvetlenül az állampolgárok választanak ötéves időszakra. A választás első fordulójában az a jelölt szerezheti meg az államfői posztot, aki megkapja az összes szavazásra jogosult választópolgár voksának több mint felét. Amennyiben ez egy jelöltnek sem sikerül, a második fordulóba a két legjobb eredménnyel rendelkező jelölt jut. A második fordulóban a győzelemhez már elégséges a választáson részt vevő szavazópolgárok többségének voksa.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×