Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
323.48
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Petr Necas cseh miniszterelnök és a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke a párt elnökségi gyűlése előtt Prágában 2013. június 17-én, ahol lemond pártelnöki tisztségéről. Necas az este folyamán hivatalosan benyújta lemondását miniszterelnöki címéről is.
Nyitókép: MTI/EPA/Matej Divizna

Korrupt miniszterelnököt ítéltek börtönre Csehországban

A prágai bíróság bűnösnek találta Petr Nečas volt cseh miniszterelnököt egy tizenegy évvel ezelőtti korrupciós ügyben. A Polgári Demokrata Párt volt kormányfője két és fél év felfüggesztett börtönbüntetést, valamint egymillió cseh korona pénzbüntetést kapott. Szlovákiában pedig Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt magyargyűlöletéről ismert egykori pártelnökének nem kegyelmezett az igazságszolgáltatás. Őt ugyancsak egy korábbi korrupciós ügy miatt ítéltek el két év felfüggesztett börtönbüntetésre.

Petr Nečast azzal vádolta a cseh államügyészség, hogy 2012 őszén kormányfőként rábírta az általa vezetett Polgári Demokratikus Párt három parlamenti képviselőjét, hogy mondjanak le mandátumukról, s ezáltal tegyék lehetővé az áfa megemelését, amelyet a jobboldali kabinet szorgalmazott. A kormányfői tisztséget 2010 júliusától 2013 júliusáig betöltő Petr Nečas az áfaemelést ellenző három képviselőnek megígérte:

ha lemondanak mandátumokról és átadják helyüket az áfaemelést támogató három másik politikusnak, akkor jól fizető helyeket biztosítanak nekik az állam által ellenőrzött cégekben.

A három volt képviselő közül a parlamentből való távozása után az egyik az állami kőolajtartalékokkal gazdálkodó vállalat, a másik pedig a prágai repülőteret is működtető Český Aeroholding menedzsmentjének a tagja lett, míg a harmadik nem kapott ugyan hasonló posztot, de ajánlására a barátját beválasztották a cseh vasúttársaság vezetésébe. Az ügy leleplezésekor a három megvesztegetett képviselő ellen is büntetőeljárást indítottak, néhány hétre börtönbe is kerültek, de képviselői mentességük következtében végül a bíróság mindhármukat felmentette a vád alól.

Petr Nečast viszont most érte utol az igazságszolgáltatás. A Prágai Kerületi Bíróság kedden ítéletet mondott a korábbi miniszterelnök, valamint felesége, Jana Nečasová, és az agrárminisztérium egykori helyettes tárcavezetője, Roman Boček felett. Utóbbi kettő egyaránt két év felfüggesztett börtönbüntetést és 300 ezer cseh korona, azaz mintegy 4,6 millió forint pénzbüntetést kapott, míg

Petr Nečast két és fél év felfüggesztett szabadságvesztésre, és 15 millió forintnak megfelelő összegű pénzbírságra ítélték.

Az ítélet nem jogerős, Petr Nečas pedig kijelentette, nincs bizonyíték arra, hogy a képviselők tíz évvel ezelőtti lemondása lett volna a feltétele a jövedelmező pozíciók odaítélésének.

Ján Slota olcsóbban megúszta

Hasonlóképp elutasítja az ellene felhozott vádakat Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt volt elnöke, aki a 2000-es évek elején kirívó magyargyűlöletéről vált ismertté. Őt június 9-én ugyancsak egy korábbi korrupciós ügyben találta bűnösnek a besztercebányai Speciális Büntetőbíróság: két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Slotát 2022-ben vette őrizetbe a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség egy megvesztegetési botrány miatt. A Szlovák Nemzeti Párt korábbi vezetője 2018-ban megpróbálta befolyásolni a bíróság döntését egy évek óta húzódó halálos gázolás ügyében, amiért cserébe kenőpénzt fogadott el. Állítólag ötezer eurót kapott az ügy érintettjétől, akire hároméves börtönbüntetés várt, de Slota közbenjárásának köszönhetően elkerülte azt. A volt politikus ártatlannak vallotta magát. A vádat megalapozatlannak és célzatosnak tartja, ügyvédje pedig a felmentését kérte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Súlyos ellátási gondok a budapesti kórházakban: 750 beteg elhelyezése vált problémássá

Súlyos ellátási gondok a budapesti kórházakban: 750 beteg elhelyezése vált problémássá

Ellátási gondok bénítják a budapesti belgyógyászati osztályokat, ahol mintegy 750 beteg elhelyezése okoz problémát. Köztük 200 hajléktalan emberé, akiket nem lehet megfelelő helyre elbocsátani. Egy szakértő szerint az ágyak akár felét olyan betegek foglalják el, akiket szociális okokból nem lehet hazaküldeni, ezért a sürgősségi betegeknek gyakran nem jut hely. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egyeztetést kezdeményezett, és szerinte az ügyeleti ellátás már zavartalanabb, de hosszú távú megoldásokra van szükség.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×