Infostart.hu
eur:
374.85
usd:
319.87
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt
Pozsony, 2019. november 10.A pozsonyi vár és a Szent Márton-dóm (j) 2019. november 10-én.
Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Krizsán Csaba

Tárt karokkal várja a vendégmunkásokat a szlovák turizmus

Szlovákiában az idegenforgalomból hiányzó hazai munkaerőt külföldi – elsősorban ukrán – vendégmunkásokkal szeretné pótolni a munkaügyi minisztérium. Az egészségügyben is nagy a hiány: az idei év elejétől már csaknem nyolcszáz nővér hagyta ott a munkáját.

Sem a szigorú járványügyi intézkedések, sem a pandémia egyes hullámai alatt bevezetett határzár nem kedvezett a szlovák idegenforgalomnak. A legnagyobb érvágást a városi hotelek szenvedték el, melyeket a külföldi szállóvendégek éltettek. Juraj Marko, az egyik pozsonyi hotel tulajdonosa a szlovák rádiónak azt mondta, szinte minden foglalást az utolsó pillanatban intéznek a vendégek, ezért előre soha nem tudják, mire számítsanak.

Ennél kicsit derűlátóbbak a tátrai szállásadók, akiknek a külföldi turisták hiányát sikerült hazai kirándulókkal pótolni. „A Magas-Tátrában nyaranta a vendégek mintegy 40 százalékát külföldiek alkotják. Ezt a hiányt nem volt könnyű pótolni, de amikor sikerült, 90 százalékos is volt a szállodáink telítettsége” – tájékoztatott Jaroslav Kubala, a Tátrai Szállódák Hálózatának igazgatója.

A járvány és a megfékezésére hozott intézkedések megváltoztatták a foglalási szokásokat is. Az eltöltött vendégéjszakák száma lecsökkent, a foglalást pedig rendszerint az utolsó pillanatra halasztják a vendégek. A szállodatulajdonosok azt mondják, az állami támogatás ahhoz elég volt ugyan, hogy ne kelljen végleg lehúzniuk a rolót, de a vendégek elvesztéséből származó hiányt már nem pótolta. A legnagyobb gondot mégis a munkaerőhiány okozza az ágazatban.

„Mintegy 40 ezer ember esett ki az idegenforgalomból, ami az ágazatban dolgozók 35 százalékát jelenti.

A bizonytalanság olyan méreteket ölt, hogy az emberek inkább választanak maguknak egy alacsonyabb jövedelemmel járó, de biztosabb munkahelyet” – magyarázta Marek Harbulák, a Szlovákiai Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

A munkaügyi minisztérium a felmerült problémát külföldi vendégmunkások alkalmazásával igyekszik orvosolni. Főként ukránokkal töltenék be a megüresedett helyeket. A tárca ezért arra törekszik, hogy minél jobban leegyszerűsítse az alkalmazásukhoz szükséges adminisztratív eljárást. A minisztérium azt mondja, azokat az álláslehetőségeket fogják felkínálni a külföldi vendégmunkásoknak, melyeket nem tudják hazaiakkal betölteni.

Ezt az elképzelést a szövetség is támogatja. „Nem arról van szó, hogy a hazai munkavállalókat olcsó külföldi munkaerővel akarjuk helyettesíteni, de egyszerűen néhány felkínált posztra a szlovákok körében nincs érdeklődés” – fogalmazott Marek Harbulák. A gyenge nyári szezon és a pandémia újabb hullámának fenyegetése ellenére a szállásadók már készülnek a téli idényre. A vendéglátásból hiányzó alkalmazottakat egyelőre középiskolás diákokkal igyekeznek pótolni.

Nem az idegenforgalom azonban az egyetlen ágazat, amely komoly emberhiánnyal küzd Szlovákiában. Január elejétől már közel 800 nővér lépett ki a hazai egészségügyből – derült ki az egészségügyi nővérek jegyzékének aktuális adataiból. Több, mint 14 ezren hiányoznak már a rendszerből.

A tavalyi évhez képest minden ötödik nővér beadta a felmondását.

Az Európai Unió tagállamaiban az ezer főre eső egészségügyi szakdolgozók száma átlagosan 8,4, Szlovákiában ez a szám 5,7. Mindez azt jelenti, hogy 46 ezer nővérre lenne szüksége a szlovák egészségügynek, hogy elérje az uniós átlagot. A szlovákiai nővérek átlagéletkora 47 év, a kamara pedig mintegy 5300, 60 év feletti nővért tart számon.

Címlapról ajánljuk
Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.

Orbán Viktor-interjú: mi meg tudjuk védeni az országot az energetikai és pénzügyi válságtól

Választás előtt állunk, 3 millió szavazatot szeretnénk kapni. Nekünk nincs B tervünk – fogalmazott egy pénteki tévéinterjúban Orbán Viktor. A kormányfő úgy látja, a 2026-os, a 2027-es, de talán még a 2028-as év is nehéz lesz, de először is arra készül, hogy „egy nagy elejtett medve bundájával jelentkezzen a szűcsnél”. Megadta a következő ciklus pilléreit is, amelynek egyike Paks III beindítása.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×