Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Phenjan, 2018. április 21.A KCNA észak-koreai hírügynökség által közreadott kép Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőről, a párt központi bizottságának plenáris ülésén Phenjanban 2018. április 20-án. Kim Dzsong Un április 21-én bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. (MTI/EPA/KCNA)
Nyitókép: -------------------

Közös bizalmat építene Kim Dzsong Un

Már megint meglepte a világot Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, aki rövid időn belül másodszorra is feltűnt Kínában, és találkozott Hszi Csin-ping elnökkel. Közben Donald Trump azt mondta: megvan a Kimmel tartandó csúcs helyszíne, és további egyeztetésre Phenjanba küldte külügyminiszterét.

Néhány hét leforgása alatt másodszor is Kínában járt az amerikai elnökkel tartandó csúcstalálkozójára készülő Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.

Kim az Észak-Koreával határos Liaoning-tartományban fekvő fontos kikötőbe Talienbe utazott és itt találkozott Hszi Csinping kínai elnökkel. Csakúgy, mint korábbi útját, ezt is titokban tartották addig, amíg el nem hagyta az országot.

Tudósítók szerint Kim vendéglátójával „fontos és aggodalomra okot adó, közös témákról” tárgyalt, és az észak-koreai vezető azt is megismételte, hogy szeretné feladni atomfegyvereit.

„Ha az érintett felek feladják ellenséges hozzáállásukat, és felszámolják a KNDK elleni biztonsági fenyegetéseket, akkor a KNDK-nak nem kell majd atomhatalomnak maradnia, és megvalósítható lesz a nukleáris leszerelés” – említette a felek nyilatkozatát a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság rövidítésére utalva az Új Kína hírügynökség.

Kommentátorok szerint Kim a Dél-Koreában állomásozó 28 ezer amerikai katona kivonását sürgette.

„Szeretnék közös bizalmat építeni az Egyesült Államokkal párbeszéd útján” – mondta Kim, aki összehangolt lépéseket szeretne, amelyek „majd elvezethetnek” a Dél-Koreával kötendő békemegállapodáshoz.

Mindeközben az Egyesült Államok azt követeli Észak-Koreától, hogy azonnal szerelje le atomfegyvereit.

Tudósítók megjegyzik:

az észak-koreai médiában Kim beszédéből hiányoztak a nukleáris leszerelésre utaló mondatok.

Kína közben próbálja megőrizni befolyását a déliek felé közeledő Észak-Korea felett. Hszi elnök szerdán Tokióba küldte miniszterelnökét, Li Kecsiangot, hogy ott a japán és dél-koreai vezetőkkel tárgyaljon a Phenjannal folytatott diplomáciai alkudozásról.

Washingtonban Trump elnök azt mondta: ismét Észak-Koreába küldte a csúcs előkészítésére Mike Pompeo új külügyminisztert.

A helyszín és az időpont már megvan, mondta tudósítóknak, de további részleteket nem árult el.

Trump arra is utalt: az a tény, hogy kivezette Amerikát az Iránnal kötött nukleáris alkuból, Phenjan számára is „kritikus fontosságú üzenet”. Bírálói szerint azonban ezzel valójában saját megítélésének árt. Az észak-koreaiak ugyanis kételkedhetnek abban, hogy valóban betart-e bármilyen alkut, amit velük kötött.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×