Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.54
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Tizenhárom gyermekét kínozta a horrorházaspár

Tizenhárom gyermekét kínozta a horrorházaspár

Életfogytiglani börtönt kaphat a gyerekeit rabszolgasorban tartó amerikai pár. A héten letartóztatott férfi és nő tagadta, hogy kínozták volna gyerekeiket, akik viszont azt mondják: láncra verve éltek, és évente egyszer fürödhettek meg.

Tizenkét rendbeli kínzással, 6 rendbeli veszélyeztetéssel és 12 rendbeli önkényes fogvatartással is vádolják a kaliforniai David és Louise Turpint, akinek kiéhezett gyerekeit a héten szabadították ki a rendőrök. A „horror házaspárnak” elnevezett Turpinék ellen az első bírósági meghallgatáson emellett kiskorú szexuális molesztálása miatt is vádat emeltek. Ha az összes vádpontban bűnösnek mondják ki őket, akkor 94 év börtönre számíthatnak.

Tizenhárom gyermekét kínozta a horrorházaspár

Turpinék ártatlannak vallották magukat, és tagadták, hogy büntetésből láncra verve tartották volna gyerekeiket, de ügyészek szerint a közvetett bizonyítékok erre utalnak, sőt, arra is, hogy csak láncban mehettek ki a vécére. 

A lesoványodott és éhező gyerekek, illetve fiatal felnőttek állításuk szerint évente csak egyszer zuhanyozhattak, éjszaka ébren tartották őket, és nappal alhattak. Ha a csuklójuk felett is megmosták a kezüket, akkor büntetést kaptak, mert „vízzel játszottak”. Ezenkívül csak naponta egyszer ehettek, de a szülők néha azzal kínozták őket, hogy ételt tettek a közelükbe, amihez nem nyúlhattak hozzá.

A hatóságok megjegyezték, hogy a gyerekek a fogság feltételezett négy éve alatt nem jártak orvosnál, és olyan alapvető dolgokkal nem voltak tisztában, mint hogy kik a rendőrök.

Tizenhárom gyermekét kínozta a horrorházaspár

A BBC megjegyzi, hogy az ügy Amerikában és külföldön is hatalmas felháborodást váltott ki. Az első – és nyilvános – meghallgatáson tele volt a bírósági terem.

A 2 és 29 év közötti 13 Turpin-gyerek közül néhány maradandó fizikai és lelki traumát szenvedett. Több gyerek gondolkodási képessége visszaesett. és idegkárosodást is szenvedett – állította az egyik ügyész. Az viszont kiderült, hogy bár elzárva tartották őket, tudnak írni és olvasni.

David Turpin idős szüleit sokkolta, amit fiukról hallottak. Azt mondták, hogy a család boldognak és egészségesnek tűnt, amikor hat éve látták őket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×