Infostart.hu
eur:
381.93
usd:
327.79
bux:
109284.94
2025. december 5. péntek Vilma
Félmilliárdos médiatámogatást osztott ki a kormány

Félmilliárdos médiatámogatást osztott ki a kormány

Komoly anyagi támogatást nyújt a magyar kormány a Magyar Közösség Pártja médiastratégiájára. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta, erről már a kormánydöntés is megszületett, melynek köszönhetően összesen 1,6 millió euró (490 millió forint) érkezik erre a célra a Felvidékre.

 Az államtitkár szerdán délután látogatott el az MKP pozsonyi székházába, és arról tájékoztatott, hogy a médiacsomagnak két része lesz, a kormány egyelőre az első részéről, 321 millió forintos támogatásról döntött. A döntés már megjelent a Magyar Közlönyben is, részleteknek azonban híján vagyunk, ugyanis a határozat nem szól a csomag felhasználásának pontos céljáról, csak arról, hogy felvidéki programokat finanszíroznak belőle a Bethlen Gábor Alapon keresztül.

Menyhárt József, az MKP elnöke azt mondta, nem pártsajtót akar létrehozni a magyar kormánytól kapott pénzből. Azt azonban egyelőre ő sem fejtette ki, hogy konkrétan mire fogják felhasználni a Magyarországról érkező támogatást, és azt sem árulta el, mely, már létező lapokhoz jut a pénzből, illetve milyen új lapok jelenhetnek meg a felvidéki médiapiacon. Hangsúlyozta azonban, hogy

a november 4-i megyei választások hajrájában nagyon fontos a média megerősítése.

A megyei választások fontosságát emelte ki Potápi Árpád János is, hiszen szociális, oktatásügyi, kulturális, területfejlesztési kérdésekben, de a határon átnyúló pályázatokról is megyei szinten születnek döntések. Mint mondta, a megyei önkormányzatoktól nagyon sok függ, ezért a felvidéki magyarság szempontjából sem mindegy, milyen súllyal vesznek részt a magyarok a megyék irányításában.

„A megye a politika meghatározó színtere, így rendkívül fontos, hogy a magyarok elmenjenek szavazni november 4-én, és az egyetlen magyar pártra, az MKP-ra szavazzanak, amely a magyarok érdekképviseletét látja el” – fogalmazott az államtitkár, aki ezúttal is hangsúlyozta, hogy a magyar kormány számára Szlovákiában a Magyar Közösség Pártja az egyetlen stratégiai partner, s Budapest érdeke, hogy a pártnak erősödjön a szerepe.

Menyhárt József arra a felvetésre, hogy vannak, akik Szlovákia belügyeibe való beavatkozásként tekintenek a magyar kormány gazdasági segítségnyújtására, leszögezte, hogy ez a támogatás a felvidéki összmagyarságnak szól.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Amerika magára hagyhatja Európát, Trump hamarosan találkozhat Putyinnal – Háborús híreink pénteken

Amerika magára hagyhatja Európát, Trump hamarosan találkozhat Putyinnal – Háborús híreink pénteken

A Reutershez jutott információk szerint az amerikai védelmi minisztérium tisztségviselői azt mondták diplomaták társaságában, hogy Washington szeretné, ha Európa 2027-ig átvenné a NATO hagyományos védelmi képességeinek nagy részét, a hírszerzéstől a rakétákig. Jurij Usakov, az orosz elnök segédtisztje szerint reális esély van arra, hogy a két vezető politikus hamarosan találkozik egymással – közölte a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×