eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Lesz közös euróövezeti pénzügyminiszter?

Lesz közös euróövezeti pénzügyminiszter?

A német kancellár közölte, hogy bizonyos feltételek mellett támogatná, ha a valutaegységet alkotó országok, tehát az euróövezet számára, közös pénzügyminisztert neveznének Angela Merkel szerint ebben az esetben még a közös költségvetés is elképzelhető lenne.

A közös európai pénzügyminiszter gondolata már korábban is felmerült, de a tisztség létrehozását a berlini kormány határozottan ellenezte. Most azonban a kancellár közölte, hogy bizonyos feltételek mellett támogatná, hogy a valutaegységet alkotó országok, tehát az euróövezet országai közös pénzügyminisztert neveznének ki. Angela Merkel szerint ebben az esetben még

a közös költségvetés is elképzelhető lenne.

A kancellár álláspontjának módosulásában alighanem komoly szerepet játszik Emmanuel Macron elnökké választása Franciaországban. Macron ugyanis kezdettől fogva szorgalmazta, hogy központilag intézzék a valutaegységet alkotó országok pénzügyeit, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy hozzanak létre közös pénzügyminiszteri tisztséget.

Az elképzelés nem teljesen újkeletű, de Berlinben eddig elvetették a tervet, mert attól tartottak, hogy a német költségvetésből fedeznék az euróövezet túlköltekező tagállamainak adósságait. Noha a görögországi pénzügyi válság rendezése érdekében a német kormány mélyen a zsebébe nyúlt, Berlinben semmi esetre sem akarták, hogy ez az eljárás gyakorlattá váljék.

Lesz közös euróövezeti pénzügyminiszter?

Az Európai Unió iránt elkötelezett, nemrég megválasztott francia elnök azonban ismét napirendre tűzte az elképzelést, és ezt most váratlanul a kancellár is felkarolta. Német gazdasági vezetők berlini értekezletén ugyanis Angela Merkel kifejtette, hogy bizonyos feltételek mellett helyeselné közös pénzügyminiszteri tisztség létrehozását a valutaegységet alkotó országok esetében.

Noha a feltételek részleteit nem fejtette ki, utalt arra, hogy ez gyakorlatilag megfelelő ellenőrzési lehetőség biztosítását jelentené a legnagyobb uniós gazdaság számára. Beszélt arról is, hogy a közös pénzügyminiszter kinevezését egységes költségvetés követhetné az euróövezetben, ha ez egyértelműen erősítené a gazdaság szerkezetét és lendületet biztosítana a konjunktúra számára is.

Tudósítók szerint ebben kiváló partnernek ígérkezik az új francia elnök, aki Párizsban jelentős parlamenti támogatást élvez, így újra lendületbe jöhet az Európai Unió motorjaként szolgáló és még az ezredfordulót követő években kialakult francia-német tengely.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×