Barack Obama külpolitikája egyik sikersztorijaként vonulhat be a történelembe, hogy úgy döntött: kiharcolja a kommunista vezetésű sziget elleni kereskedelmi embargó feloldását és felújítja a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat Kubával.
A Fehér Ház mindent megtett azért, hogy forradalmi változásnak állítsa be a havannai látogatást. Publikálták például azt a válaszlevelet, amit egy kubai asszonynak írt az elnök, megköszönve a meghívást egy erős kubai kávéra.
A levelet a két ország között nemrég helyreállított közvetlen postakapcsolat segítségével továbbították.
A korábbi tilalom enyhítése után már most amerikaiak tömegei utazhatnak Kubába - igaz, hivatalosan még csak tanulmány- üzleti és sport látogatásokra. Hamarosan azonban a jelenleg repülő chartergépek után napi több, mint száz járat indulhat a szigetre az Egyesült Államokból.
Korábban elképzelhetetlennek tűnt, de a havannai székesegyház előtt többszáz éljenző fogadta az amerikai elnököt - és showbusiness fogásokat kedvelő Obama emellett az egyik híres kubai humorista vendége is volt.
Este pedig egy baseball meccset néz meg - Kuba egyike azon kevés országnak, ahol különösen népszerű az amerikai sportág.
Az elnököt a történelmi látogatásra népes üzleti delegáció és 40 kongresszusi képviselő is elkíséri.
Habár Obama azt mondta, hogy Raúl Castro kubai vezető mellett kubai ellenzékiekkel is találkozik - akik közül többeket elengedtek, másokat pedig letartóztattak látogatása előtt, bírálói szerint nem annyira látványos a nyitás, mint ahogy beállítja.
Meglepő módon, az egyik legélesebb bírálatot James Rubin, a szintén demokrata-párti Bill Clinton volt elnök egykori külügyi szóvivője fogalmazta meg.
Rubin szerint az Obama-nyitás ellenére Kubában nem sok minden változik: a rezsim dönti el, hogy hogyan kezelje az emberi jogokat és hogy mennyit engedjen. Közben azzal vádolta meg Obamát, hogy ideje korán kivonta a katonákat Irakból, ami az Iszlám Állam fellépéséhez vezetett és a Szíriai polgárháborút is tétlenül szemlélte.
A kubai nyitás egy könnyen megléphető lépés volt más külpolitikai kihívásokkal szemben - fejtegette Rubin a BBC-nek nyilatkozva.
Más kommentátorok azonban kiemelték: Obama most lezárta a hidegháborút az amerikai kontinensen.
Emellett vannak olyan megfigyelők, akik azt hangsúlyozzák: valójában a gazdasági lehetőségek bővítéséről van szó és felhívják a figyelmet: még Donald Trump sem veti el a kubai nyitást, csak azt mondja: ő jobban csinálná, mint Obama.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes