A most bejelentett angol iskolareform két fontos újítása egyrészt a tanítási nap meghosszabbítása délután fél ötig, másrészt az iskolák átszervezése az úgynevezett akadémia rendszerre. Ez azt jelenti, hogy az iskolák az önkormányzatok bürokráciával terhelt irányítása helyett állami felügyelet alá kerülnek. A tanintézet vezetéséért az igazgató felelős, de az ellenőrzést állami testületek végzik. A szülői munkaközösség ezentúl nem képviseltetheti magát az iskolavezetésben.
A meghosszabbított tanítási idő utolsó órájának a jellegét az iskolaigazgató határozza meg: elrendelhet további tanórát, de jogában áll délután fél négytől sportfoglalkozást, művészeti- vagy sakk-oktatást előírni. Az akadémia rendszer szerkezeti felépítése csökkenti a pedagógus szakszervezetek oktatáspolitikai befolyását.
Eddig - Viktória királynő uralkodása óta - a "fél négykor szól a kicsöngetés" volt a tanítási nap végeztének általános szokása, és hogy ezentúl ez fél ötre tolódik ki, az sok tanárnak gondot okoz az amúgy komoly tanerőhiánnyal küzdő brit iskolákban. A tanár reggel nyolc előtt köteles előkészíteni a gyerekek érkezését, és most bent maradhat hatig vagy hétig, mert dolgozatokat kell javítania és tanrendet kell készítenie. Nem csoda, hogy a tanártoborzással nehézségek vannak Angliában.
Része még a reformnak, hogy tizennyolc éves korig kötelező lesz a matematika, amelynek a tanulását eddig korábban abba lehetett hagyni. A felmérések szerint nagyon gyenge az angol iskolások számtan tudása, pedig a technikai fejlődés ezen a téren egyre többet követel.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes