A tárgyalásokon résztvevő négy pártelnök mindegyike azt mondta, hogy programjuk nagy részét sikerült érvényesíteniük. A programprioritásokat összefoglaló dokumentumban kiemelkedő helyen szerepel a korrupcióellenes harc, a vállalkozói környezet javítása és a szociális csomagok megőrzése a következő négy évben.
"A programprioritások közé a Híd legfontosabb elvárásai bekerültek" - mondta Bugár Béla, hozzátéve, hogy a Híd programjában elsődleges szerepe volt a regionális különbségek megszüntetésének, valamint az új munkahelyek létrehozásának és természetesen a kisebbségek szempontjából legfontosabb dolgoknak, melyek a pártelnök elmondása szerint szintén a programprioritások részét alkotják.
Robert Fico, a Smer elnöke azt ígérte, törvényt fognak elfogadni egy, a kisebbségi kultúra finanszírozására létrehozandó alapról. Összefésülik a jogszabályt és a gyakorlatot a kisebbségi nyelvhasználatról és megállapodás született arról is, hogy változtatni kell a szlovák nyelv tanításán a kisebbségi iskolákban. Fico hozzátette: "Megegyeztünk abban is, hogy megőrizzük a vegyes nyelvterületen lévő kisiskolákat."
A Sie» javaslataiból bekerült a tervezetbe a politikusok anyagi felelősségének a kérdése és a gyorsforgalmi utak építésének felgyorsítása. A párt szélesebb hatásköröket javasol a parlamenti ellenzéknek. "El kell érni, hogy az ellenzék reális részvételhez jusson a hatalomgyakorlás ellenőrzése terén. Mindenekelőtt az egészségügyre gondolunk" - mondta Radoslav Procházka, a Sie» elnöke.
A pártok tegnap este már a személyi kérdések megvitatásával folytatták a tárgyalást, amely ma is tart. "Tegnap este fél tizenkettőig tárgyaltunk, ott már megegyeztünk abban, hogy ki milyen minisztériumot kap. Ha összehasonlítjuk, hogy kinek mekkora az ereje, akkor két tárca jár, de természetesen ettől fontosabb az, hogy legyen egy államtitkárunk a kulturális minisztériumban és az oktatásügyi minisztériumban is. Tehát azokon a területeken, ahol a kisebbségi témákat érzékenyen kell kezelni" - nyilatkozta Bugár Béla, a Híd elnöke.
A pártelnökök szerint a programprioritások aláírásával standard és felelősségteljes pártok koalíciója jöhet létre. A Híd elnöke úgy fogalmazott, a felelősségvállalás arról is szól, hogy a mandátumot kapott pártok megállapodnak, és elkerülik az előre hozott választásokat, mert szerinte ez az ország érdeke.