Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Szlovákia 113 millió eurót fordíthat a menekültekre

Szlovákia 2020-ig több mint 13 millió eurót hívhat le a bevándorlók, és a menedéket kérők hazájukba való visszatérítési folyamatával kapcsolatos intézkedések végrehajtását támogató forrásokból. A csehek eközben azon igyekeznek, hogy Magyarország fogadja vissza a hazájukba Magyarországról érkező menekülteket.

Az Európai Bizottság 13 076 477 eurót hagyott jóvá Szlovákia számára a migrációs politika támogatására. A támogatásért bármelyik állami vagy civil szervezet pályázhat, beleértve az önkormányzatokat, közigazgatási intézményeket, oktatási és tudományos-kutatói intézményeket, egyéb civil szervezeteket és a Szlovákia területén tevékenykedő nemzetközi szervezeteket is. A támogatás odaítélésének feltétele, hogy a kérvényezők saját projektet nyújtsanak be. A belügyi tárca már kiírta a menedékjogi, bevándorlási és integrációs alap első pályázatait. A három felhívás keretében kiírt pályázat felhasználható összege 1,5 millió euró.

Robert Kaliòák belügyminiszter a lehívható támogatással kapcsolatban megjegyezte, hogy a brüsszeli segítség éppen jókor érkezik, hiszen a Szlovákia által a leginkább veszélyeztetett csoportoknak felajánlott segítségnyújtás megvalósítását nagyban segíti az uniós pénzcsomag.

A szlovák belügyminisztérium egyébként figyelmen kívül hagyta a múlt vasárnapi bősi népszavazás eredményét. A helyiek arról tartottak népszavazást, hogy létesüljön-e menekülttábor a település határában, ahol a 90-es években már helyeztek el menekülteket. A referendumon a szavazók 96%-a nemet mondott a táborra. A szlovákiai liberálisok szerint felháborító, hogy a belügy semmibe veszi a helyiek akaratát. A Szabadság és Szolidaritás pártja ezért azt javasolja, hogy a kormány fogadjon el kompromisszumos megoldást, és a menekülteket ideiglenesen katonai épületekbe helyezze el, ahol a hadsereg őrizné őket. A párt alelnöke, ¥ubomír Galko volt védelmi miniszter szerint a hadseregnek a menekültek elszállásolására van elegendő kapacitása.

A csehek pillanatnyilag másképp gondolnak a menekültprobléma megoldására. Csehország ugyanis tárgyalni kíván Magyarországgal, hogy fogadja vissza azokat a menekülteket, akiket a dublini egyezmény alapján vissza kellene fogadnia. Mindezt Miloslav Koudelný, a csehországi menekülttáborok kezelőségének igazgatója közölte Prágában. Koudelný úgy fogalmazott, hogy a cseh belügyi tárca munkatársai hamarosan Magyarországra utaznak, hogy magyar partnereikkel megtárgyalják a menekültek visszaadásának feltételeit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kezd kirajzolódni, hogy Amerika és Izrael érdekei eltérnek Iránban

Kezd kirajzolódni, hogy Amerika és Izrael érdekei eltérnek Iránban

Annak ellenére, hogy mit állítanak a szövetséges Egyesült Államok és Izrael vezetői, világossá vált, hogy eltérő a két ország érdeke az iráni háborúban. Ezt mondja néhány beosztott és több kommentátor. Mindez különösen az iráni Dél-Parsz földgázlétesítmény elleni támadás után vált nyilvánvalóvá.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Donald Trump a kivonulást emlegeti - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Donald Trump a kivonulást emlegeti - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok aznap harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, amit eddig lehetetlennek tartottak. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×